Hírek, újdonságok

Glanz – Újjászületett egy legendás márka

Amit a Glanz márkáról tudnia kell

Masataka Hamada úr, aki annak idején a GLANZ termékeket fejlesztette a Mitachi Acoustics cégnél, most a saját új cégénél, a Hamada Electric vállalkozásanál keltette újra életre a GLANZ márkát.

Az egy nosztalgikus hangkar újraélesztéséhez kapcsolódó tervezési filozófia

Korábban a Mitachi Onkyo fejlesztési részlegénél dolgoztam, hosszú éveken át javítot-tam, szervizeltem az Ortofon SPU hangszedő családját (főleg a korábbi modelleket). Ez alatt az időszak alatt számos zenebaráttal találkoztam, akik sokat meséltek a csalódott-ságukról és hosszasan beszélgettünk arról, hogy milyennek kellene lennie az ideális hangkarnak, megvitatva a világszerte árusított ezernyi hangkarféleség előnyeit és hibáit. Számos érdekes javaslatot, ötletet is kaptam tőlük. Ezen fellelkesedve terveztem meg a GLANZ hangkart és vittem gyártásba, azzal a határozott céllal, hogy segítségével a zene hangja csendüljön fel.

A célom és az álmom az volt, hogy az eredeti, tiszta hangot halljuk. A cégünk termékei ezt a célt szolgálják, mégpedig a lehető legmagasabb szinten. Az eredeti tiszta hangzás elérése a célunk! Sajnos, a jelenleg forgalomban lévő elektronikai eszközök hangja igencsak eltávolodott az eredeti tiszta hangzástól, de amikor ennek a véleményemnek merek hangot adni, sokan vélnek excentrikusnak, kukacoskodónak, különcnek. Már csak ezért is keresem az olyan emberek társaságát, akik akárcsak egy kicsit is, de egyetértenek a nézeteimmel és a meglátásaimmal.

A GLANZ. Glanz márkanév alatt sok éven át készültek csúcsminőségű hangkarok és hangszedők, amelyek sok-sok éven át szereztek felejthetetlen örömöt az audió szerelmeseinek. Az egyedülállóan magas színvonalon megtervezett és elkészített hangkarok minden vonatkozásban figyelembe veszik a gyártásukhoz használt anyagok tulajdonságait, ami a kifinomult mérnöki tudás, a precíz gépi megmunkálás és a gondos kézi munka mellett az egyik záloga annak, hogy segítségével közelebb kerüljünk az eredeti tiszta hangzáshoz.

A GLANZ, hangkorakat igen szigorú szabályok szerint tervezzük és gyártjuk, ennek eredménye-ként kerültek a termékeink az élvonalba, segítségükkel igazi audió élményekhez juthatnak a felhasználóik. Most elmeséljük a legendás márka újjáéledésének történetét.

A Glanz kétségtelenül a világ egyik legprecízebb hangkarjainak a gyártóműhelye. Egy Glanz hangkart birtokolni annyit jelent, mint hogy egy teljesítményében és szerkezetében csaknem tökéletes termék birtokába jutott.

A Glanz 60 évnél is hosszabb tapasztalattal rendelkezik a nagypontosságú termékgyártás területén. A cég Shizuokában, Japánban lévő gyártóműhelye talán a világ jegjobban felszerelt és a legprecízebb gyártóeszközökkel rendelkező precíziós hangkar manufaktúrája. Életreszóló befektetés egy Glanz hangkar megvásárlása. Más hangkarokat egyiket a másik után vehet, de Glanz hangkarból elég egy az egész életére. Ahogy a cégvezetőnk nagyanyja mondta: „A minőség valójában olcsó”, ami alatt az értette, hogy kiváló minőségű termékből csak egyszer kell egyet vásárolnia, élete végéig ki fogja szolgálni. Nem a véletlen műve, hogy forgalmazóink és a termékeink vásárlói boldogan osztják a nézeteinket.

Glanz – A világ legjobb hangkarja?  Mi úgy hisszük!

Hangkarok

A Glanz kétségtelenül a világ egyik legprecízebb hangkarjainak a gyártóműhelye. Egy Glanz hangkart birtokolni annyit jelent, mint hogy egy teljesítményében és szerkezetében csaknem tökéletes termék birtokába jutott.

MH-9B, 10B: A B hangkarcsalád

Ez a belépő szint a legendás hangkarok világába, vállalható áron ad ízelítőt a Glanz hangkarok teremtette varázslatos hangzásvilágból. Az európai és amerikai lemezjátszókhoz 9”-os változatban készül, de a japán szuper lemezjátszó futóművekhez 10”-es változatban is gyártjuk.

·        A hangkar cső és (a hangzásminőséget lényegesen befolyásoló) függőleges tengely szerkezeti elemei rozsdamentes acélból készülnek.

·        A fő vezetőcső betét a rozsdamentes acélhoz közelálló tulajdonságú, stabil krómbevonatú sárgaréz.

·        A forgáspont stabil alátámasztásáról masszív radiális csapágyazás gondoskodik.

·        Az antiscating szerkezetet ABS gyantával szigeteltük, ez jelentősen csökkenti a visszhang jellegű torzításokat.

Műszaki adatai:

Modell

MH-9B

MH-10B

Kiegyensúlyozása

Statikusan kiegyensúlyozott

Teljes hossza (*1)

252 mm

290 mm

Effektív hossza (*2)

229 mm

254 mm

Gyakorlati hossza (*3)

214 mm

239 mm

Eltolódási szöge

23°

22°

Javasolt hangszedő tömeg (a hangszedő tartó papuccsal együtt

1128 g

1129 g

Teljes tömege

690 g

710 g

Túlnyúlása

15 mm

15 mm

Letapogatási tartomány

0,25 g (alsó skálaérték) – 6 g-on túl (3 g/360°-os elfordulás)

Állítható magasság (*4)

41 mm

A hangszedő tartó papucs tömege

Opcionális

A tengelyfurat átmérője a szerelőtalpon

16 mm Φ

A szerelőfurat mérete

24 mm Φ

Rögzítési mélység

Legfeljebb 20 mm

(*1) : Az ellensúly tengelyvégtől a hangszedő tartó papucs csatlakozójáig.

(*2) : A hangkartalp középpontjától a tűhegyig.

(*3) : A hangkartalp középpontjától a lemeztányér középpontjáig.

(*4) : A tartóváz felső felületétől a hangkarcső vízszintes magasságáig.

MH-94S, 104S, 124S: Az S hangkar sorozat

Ez az az első osztályú hangkarcsalád, amelyről a jeles angol szakírók azt állították, hogy "a legjobb hangkar, amelyet valaha is hallottunk". Nem fér kétség ahhoz, hogy precizitásban és hangzás-minőségben minden bizonnyal felette áll az általunk korábban gyártott ipari szabványú hangkaroknak. Az európai és az USA piacra 9”-es, a japán szuper futóművekhez 10”-es változatban gyártjuk, de egyedi megrendelésre a világ legjobb futóműveihez 12”-es változatban is elkészítjük.

·        A visszaverődések teljes kiküszöbölésére nem használunk rugót az antiscating szerelvény beállító szerkezetében. (A rugók visszhangot keltenek).

·        A visszhang veszélyének elkerülése érdekében a hangkarcsövön belül és az egyéb szerkezeti elemekben is igen hatásos rezgésgátló/rezgést elnyelő anyagokat és eljárásokat használunk.

·        Az egyes szerkezeti elemeket nemcsak egy-egy ponton, hanem a teljes csatlakozó felületükön egyesítjük. A hangzásminőség szempontjából meghatározó négy forgáspontot nagycsapágyak támasztják alá. Ezek közül a talpcsapágy a függőleges tengely irányában igen nagy méretpontos-ságú nyomócsapágy, olyan merevítő szerkezeti felépítéssel, amely a nehéz hangkarok akadály-mentes, nagy pontosságú szabad mozgását is lehetővé teszi.

·        A hangszedő tartó papucs és a csatlakozófelület egyetlen darabból készült, mentes mindenféle nemkívánatos rezonanciától, kristálytiszta, szabadon szárnyaló hangzást tesz lehetővé.

·        Az ellensúly területén is több rétegű rezgéscsillapítást, rezgéselnyelést alkalmazunk, ezzel tovább javítottuk a hangzást, csökkentettük a hang esetleges elszíneződésének a veszélyét.

Műszaki adatai:

MODELL

MH-94S

MH-104S

MH-124S

Kiegyensúlyozása

Statikusan kiegyensúlyozott

Teljes hossza (*1)

252 mm

290 mm

340 mm

Effektív hossza (*2)

229 mm

254 mm

305 mm

Gyakorlati hossza (*3)

214 mm

239 mm

290 mm

Eltolódási szöge

23

22

20

Javasolt hangszedő tömeg (a hangszedő tartó papuccsal együtt

1536 g (44 g*5)

1645 g

1438 g (45 g *5)

Teljes tömege

1,02 kg

1,05 kg

1,11 kg

Túlnyúlása

15 mm

Letapogatási tartomány

0,25 g (Minimum skála) > 6 g (3 g/360  elfordulás)

Állítható magasság (*4)

4170 mm

A hangszedő tartó papucs tömege

12 g (a csavarokkal és a kábellel együtt)

A tengelyfurat átmérője a szerelőtalpon

16 mm Φ

A szerelőfurat mérete

30 mm Φ

Rögzítési mélység

Legfeljebb 20 mm

(*1) : Az ellensúly tengelyvégtől a hangszedő tartó papucs csatlakozójáig.

(*2) : A hangkartalp középpontjától a tűhegyig.

(*3) : A hangkartalp középpontjától a lemeztányér középpontjáig.

(*4) : A tartóváz felső felületétől a hangkarcső vízszintes magasságáig.

(*5) : A méreteket úgy adtuk meg, hogy az ellensúlyt 10 mm-rel eltoltuk lefele a tömegtengelyhez képest.

Az MH-124S Prémium hangkar

A „korona gyöngyszeme” A termékválasztékunk legmagasabb minőségű csúcsterméke, a szakértői vélemények szerint a leghitelesebben tolmácsolja a barázdákba préselt zenét.

Csak 12"-es változatban kapható!

·        A tökéletességre való törekedés jegyében számos olyan módosítást, finomítást végeztünk ezen a terméken, amely messze túlmutat az S-modellnél alkamazott megoldásoknál, például:

·        Mintegy 30 szerkezeti elemét DLC (Diamond-Like Carbon, gyémánt jellegű szén) bevonattal láttuk el, ami érezhetően finomította a hang-zásminőséget.

·        A szénszálerősítésű acél hangkarcső igen hatékony rezgéscsillapítást biztosít.

·        A hangkarcsőben igen alacsony ellenállást jelentő vékony ezüstbevonatú vezetéket használunk, selyem köpenybe burkolva, emellett hatékony rezgéscsillapítást nyújtó anyagokkal gondoskod-tunk a tökéletes mechanikus elcsatolásról.

·        Az ellensúly körül négyféle anyaggal biztosítjuk a hatékony rezgéscsillapítást, ami a hangkar egészére is kihat.

Műszaki adatai

MODELL

MH-124S Premium

Kiegyensúlyozása

Statikusan kiegyensúlyozott

Teljes hossza (*1)

340 mm

Effektív hossza (*2)

305 mm

Gyakorlati hossza (*3)

290 mm

Eltolódási szöge

20°

Javasolt hangszedő tömeg (a hangszedő tartó papuccsal együtt

1231 g (40 g)

Teljes tömege

1,12 kg

Túlnyúlása

15 mm

Letapogatási tartomány

0,25 g (Legkisebb érték) > 6 g

(3 g/360°-os elfordulás)

 

Állítható magasság (*4)

4170 mm

A hangszedő tartó papucs tömege

12 g (a csavarokkal és a kábellel együtt)

A tengelyfurat átmérője a szerelőtalpon

16 mm Φ

A szerelőfurat mérete

30 mm Φ

Rögzítési mélység

Legfeljebb 20 mm

(*1) : Az ellensúly tengelyvégtől a hangszedő tartó papucs csatlakozójáig.

(*2) : A hangkartalp középpontjától a tűhegyig.

(*3) : A hangkartalp középpontjától a lemeztányér középpontjáig.

(*4) : A tartóváz felső felületétől a hangkarcső vízszintes magasságáig.

A hangkarjaink műszaki alapjai

A THE GLANZ esetében a legnagyobb kihívás, hogy legyőzzük a mechanikus rezgéseket

A főbb szerkezeti tulajdonságok:

A hangkarjaink műszaki alapjai

·        A felhalmozott fedettség és a maszatolás kiküszöbölésével sokkal közelebb kerültünk a tiszta eredeti hangzáshoz.

·        A nehezen, csak sok fáradsággal megmunkálható rozsdamentes acél használatával súlyt és tekintélyt kapott a THE GLANZ, emellett a hangzásminőség is sokat javult.

·        Sikeresen csökkentettük a kiegészítő szerkezeti elemek (a segédeszközök és az azokkal együtt működő egyéb elemek) által keltett nemkívánatos apró zajokat és a nyomócsapágy alkalmazásával a lehetetlenség határáig növeltük a statikusan kiegyensúlyozott kar érzékenységét.

A mechanikus rezgések hiánya miatt keletkezett harmonikus torzítás kiküszöbölése

Az analóg lemezeken a lemezfelületbe vésett barázdákat találunk. A barázdafal felületének görbülete által kódolt jel hiteles megszólaltatásának egyik legfontosabb tényezője a hangszedővel szervesen egybeépített, kellően merev és nagy tömegű hangkar. Általában véve a tűszárban keletkező mechanikus rezgés nem alakítható át elektromos jellé, a rezgés a hangkarban marad, ami hangminőségveszteséget jelent. Ez torzuláshoz vezet, harmonikus felhangokat ad a barázdából kiolvasott jelhez (torzul a hang), felfele tolódik el a hangszín, soványabbá válnak a mélyek és természetellenes tónust kap a hangzás. Éppen ezért a THE GLANZ ennek a probléma-körnek a megoldására összpontosította az erejét és a sok év alatt szerzett tudásával és tapasz-talatával megoldást is talált rá.

A sok éves kutatómunkával megszerzett tudásunkat hasznosítva tökéletesítettük a rezgések átadásának módját.

Ügyes kezű mérnökeink és nagy szaktudású mestereink a THE GLANZ hangkar és hangszedő együttesnél megoldást találtak a hangszedő és a hangkar tökéletes mechanikus egyesítésére. A THE GLANZ gyártási előírásai igen szigorú redelkezéseket tatalmaznak a gyártás minden munka-fázisára, különös figyelmet fordítunk a nehézségi erő és a nyomaték forgáspontjának pontos meghatározására és arra a pontra, amelyen keresztül a rezonancia továbbterjed. Ennek megfe-lelően tudjuk kiválasztani a megfelelő és tökéletesen együttműködő csillapító anyagokat és megoldásokat, valamint a hangkar anyagául szolgáló rozsdamentes acél anyagösszetételét, ügyelünk a megmunkálás pontosságára és az esztergálási, marási műveletek precizitására.

Azt mondanunk sem kell, hogy minden egyes darab gondos kézi munkával készül a lehető legnagyobb méretpontossággal, a termékeinket művészi gonddal, műtárgyként készítjük el.

Minden elkészült hangkart meghallgatási próbának vetjük alá, minden műfajban jól ismert lemezek meghallgatásával és a fülünkre hallgatva végezzük el az esetleg szükséges finombeállításokat.

Tiszta hangot állítunk elő, megdöbbentő csenddel

A rendkívüli precizitással megmunkált THE GLANZ termék mentes minden felesleges sallangtól és extravaganciától, az egyszerűség és a szépség szimbólumaként tekintünk rá. Az egyetlen dísz a rendszerben talán a kifinomult műgonddal megtervezett karemelő szerkezetünk. Akit azonban zavar ez a „cicoma”, a hangkaremelő nélkül is használhatja a hangkart, meg még néhány más tartozékot is elhagyhat és a lehető legkevesebb szerkezeti elemmel élvezheti az abszolút tiszta hangzást. A hangkarhoz akár különösen nehéz Ortofon hangszedőt, vagy ultrakönnyű csúcsminő-ségű egyedi hangszedőt egyaránt használhat.

THE GLANZ olyan tökéletes, mint egy művészi alkotás.

Lágy, művészi gonddal kivitelezett görbület, tökéletesen kiegyensúlyozott méret és tömeg és a legfinomabb minőségű rozsdamentes acél fénye libabőrössé teszi a szemlélődőt. Végülis (és ez nem túlzás) ez a hangkar a természetes tiszta hangzás megteremtése érdekében folytatott sokéves kutatásunk és munkánk eredményeként született. Amikor kézbe veszi és meghallgatja, le fog döbbenni a szerkezet hangzásától, inenntől aligha mondhatjuk a hangkarunkra, hogy az csak egy „tartozék”.

A hagyományos már történelmi név alatt a korunk igényeinek megfelelő tartalommal töltve a THE GLANZ újra a középpontba került és büszkén viseli az új koronáját!

 

A tervezési koncepció

Amennyiben nincs megfelelően rögzítve a hangszedő tű forgásközéppontja, a rugó beremegése jelveszteséget eredményez, amint az a lejjebb látható ábrán is látszik: nem tökéletes az audió jelkimenet és a jelveszteség okán szegényessé válik a hangzás, a fülünnkel pedig a lejátszás alatt ezt torz jelként (harmonikus torzítás) érzékeljük.

A kimeneten keletkező elektromos jel = a tű mozgásának amplitúdója mínusz a hangszedő testének nemkívánatos beremegése.

A jelveszteség a karon keresztül a teljes szerkezetet beremegteti, ez a torzult jel visszakerül a hangszedőre, ami öngerjesztő folyamatként újabb torzulást eredményez. Éppen ezért elsőrangú fontosságú, hogy megakadályozzuk ezt a folyamatot a karban.

Igen fontos a kar gyártásához használt anyag fajtája és minősége is, a puha, könnyen görbülő, deformálódó anyagból készült kar újabb jelveszteséget okoz. Az is fontos, hogy csak olyan anyagokat használjunk, amelyek a nagyfrekvenciás jeleket is kezelni tudják. Egy nagyon egyszerű hasonlattal az alábbiak szerint tudjuk szemlélteni az anyagválasztás logikáját: A fanyelű kalapáccsal dolgozva alig valamit érez a kalapácsfej beremegéseiből, ahogy szöget üt vele be. A vasnyelű, tiszta fém kalapács esetében viszont közvetlenül a kezére vezeti át a kalapácsnyél a kalapácsfej keltette rezgéseket.

Fontos az is, hogy olyan anyagból és olyan kivitelben készüljön a hangkar, amely megfelelő kötésszilárdsággal rögzíthető a talphoz, a lemezjátszó vázához és amely biztosan meg is tartja azt. (Talán még emlékszenek rá, volt egy olyan szerkezet korábban, amely acélrugókat használt a hangkar rögzítéséhez. Az viszont fizikai törvényszerűség, hogy a hangszedőben keletkezett rezgés gerjeszti a szerkezet mozgását, a rugó ennek megfelelően rezonálni kezd és az így keletkezett eltorzult hangjel visszakerül a hangszedőbe). Egy egyszerű visszhangkép lesz az eredmény, ha elfeledkezik erről a fizikai törvényszerűségről.

 Amennyiben megvizsgáljuk a hangkar mechanikus impedancia hurkát, látni fogjuk, hogy több helyen is keletkezhet rezgés és az a teljes szerkezeten áthalad. Vegyük az alábbi példát: a nappali valójában nem sokban különbözik a fürdőszobától, itt is a falakról, a határolófelületekről visszaverődő hangokat érzékeljük és bizony az eredeti jelhez képest torz alakban éri el az a fülünket. Azt már tudjuk, hogy létezik a torzulás, éppen ezért fontos, hogy olyan szerkezetet hozzunk létre, amely a jel felerősödésének gátlása nélkül csillapítja a rezgéseket. Lágy anyagból készült szerkezet esetén ugyan az anyag hatékonyan nyeli el a torzult hangokat, de ugyanakkor erősen csillapítja a jelszintemelkedés mértékét.

Mi tagadás, a legtöbbször úgy hallgatunk lemezeket, hogy fogalmunk sincs ezekről a történések-ről. Képzelje el azt a hangzásélményt, amiben része lehet, ha olyan szerkezeten hallgatja a zenét, amely kiküszöböli ezeket a torzulásokat és azok forrásait, helyette az eredeti tisza hangzást fogja hallani. Éppen ezért javasoljuk, hogy keresse fel a viszonteladónkat és hallgassa meg, mit értünk mi a tisza hangzás reprodukálása alatt! Szívet melengető érzésben lesz része!

Amennyiben a készüléket megvásárolva nem érzi azt a mértékű javulást, amit a bemutató teremben hallott, viszgálja át a rendszere egyéb alkotóelemeit! Gondos elemzéssel és a tapasztalt hibák kiküszöbölésével aprólékos munkával garantált lesz a siker!

 

A B Series tervezési alapelvei

Ez az MH-9B / 10B modellekre vonatkozik

„A legegyszerűbb a legjobb” vezéréőelvet szem előtt tarva dolgoztunk azon, hogy a nemkívánatos rezgéseket a lehető legnagyobb mértékben kiküszöbölő megoldást találjunk annak érdekében, hogy megszüntessük a torz hangzás forrását.

A hangkar legfontosabb kiegészítő szerkezeti elemeit, vagyis a hangkar támasztóbakot / a hangkar emelőt / az antiscating szerkezetet lágy műanyagból (ABS) készítettük, hogy érezhetően csökkenthessük a nemkívánatos rezgéseket.

A hangkar cső kemény, merev rozsdamentes acélból készült, mivel mint tudjuk, ez a szerkezeti elem meghatározó mértékben befolyásolja a hangminőséget. Eredményeként érezhetően javult a hangminőség, krisztálytiszta hangzás lett az eredmény.

Amennyiben gyenge szerkezet a hangzásminőség szempontjából meghatározó fontosságú alátámasztás, akkor a keltett rezgések hatására inogni, visszhangozni kezd a hangkar és ezzel közvetlenül negatív irányban befolyásolja, vagyis rontja a hangminőséget. Ebben a készülékben a négy nagy csapágy biztos alapokon nyugszik, ami meggátolja a rezonanciát és a remegést, így biztonságosan és torzításmentesen tapogathatja le a hangszedő a hangkar barázdafalait.

Az egyes szerkezeti elemek találkozási pontjait úgy terveztük meg és alakítottuk ki, hogy pontosan megmunkált felületen, szorosan érintkezzenek, lehetőség szerint kerültük a ragasztóanyagok használatát. Különösen nagy figyelmet és szakértelmet feltételez a csapágyak szerelése.

Nagyon sok feladatot adott a hangkar ívének pontos meghatározása és kialakítása, figyelembe véve azt, hogy nem lehet egy nehezen egyensúlyban és kézben tartható szerkezet. (Gondoljon csak arra, hogy mekkora erőkifejtés és kézügyesség kell egy L-alakú rúd egyensúlyban tartásához és mozgatásához!) Az ideális vonalvezetés és forma kimunkálása mellett rezgésgátló szerkezeteket építettünk be a legalkalmasabb pontokon, így hatékonyan tudtuk csillapítani, illetve elkerülni a nemkívánatos rezgéseket.

Az ellensúly szakaszon kétféle rezgéscsillapító anyagot, megoldást használtunk: 1 – alumínium és 2- műanyag (ABS) szerkezeti elemeket építettünk be annak érdekében, hogy nagy felületen nyeljék el a nemkívánatos rezgéseket.

Az S Series tervezési elvei

Ez a rész az MH-94S/104/124S és MH-124SD modellekre vonatkozik

A test főbb szerkezeti elemei kemény rozsdamentes acélból készültek. Rendkívüli nehézségekkel jár az anyag megmunkálása, de eredményeként büszkén állítjuk, hogy a hangminőség egyedülállóan kimagasló lett. Amennyiben gyenge szerkezet a hangzásminőség szempontjából meghatározó fontosságú alátámasztás, akkor a keltett rezgések hatására inogni, visszhangozni kezd ahangkar és ezzel közvetlenül negatív irányban befolyásolja, vagyis rontja a hangminőséget. Ebben a készülékben a négy nagy csapágy biztos alapokon nyugszik, ami meggátolja a rezonanciát és a remegést, így biztonságosan és torzításmentesen tapogathatja le a hangszedő a hangkar barázdafalait.

Részletesebben kifejtve a függőleges tengely alsó csapágya nagypontosságú nyomócsapágy, ami merev, stabil alátámasztást biztosít, ez pedig a nehéz karok igen pontos mozgatását is lehetővé teszi, ami nagymértékben javítja a szerkezet letapogatási képességét.

A hangkarcső hangminőséget legjobban befolyásoló kritikus részénél a nemkívánatos rezgések csillapítására a hangkarcsövön belül szénszálas merevítést alkalmaztunk, amit egy polimer szálakból szőtt rezgéscsillapító réteggel vontunk be. A hangszedőről érkező alacsony szintű jelet továbbító vezetőket alacsony ellenállású ezüstszálakkal sodortuk körbe, amit polimer szálakból font harisnya takar, tökéletes rezgéscsillapítást biztosítva a vezetőknek. (Ezt a megoldást az SD modelleknél használjuk.)

Az egyes szerkezeti elemek találkozási pontjait úgy terveztük meg és alakítottuk ki, hogy pontosan megmunkált felületen, szorosan érintkezzenek, lehetőség szerint kerültük a ragasztóanyagok használatát. Különösen nagy figyelmet és szakértelmet feltételez a csapágyak szerelése.

Nagyon gondosan ügyeltünk arra, hogy a hangkarcső ívelése ne fejtsen ki felesleges erőhatást a csapágyakra és a tartószerkezetre. Gondoljon csak arra, hogy mennyivel nagyobb erőkifejtés és kézügyesség kell egy L-alakú idom egyensúlyban tartásához és mozgatásához, mint egy egyenes rúdéhoz. A hangkarcső kritikus részeinél rezgésgátló szerkezeteket építettünk be a legalkalmasabb pontokon, így hatékonyan tudtuk csillapítani, illetve elkerülni a nemkívánatos rezgéseket.

Az ellensúly szakaszon többféle rezgéscsillapító anyagot is használtunk: 1, 2, 3 és (az SD model-leknél) 4, ezeket úgy alakítottuk ki és helyeztük el, hogy minél nagyobb felületen oltsák ki a nem-kívánatos rezgéseket. Az 1-es ponton a gumianyagot hosszú csavarok rögzítik biztonságosan, így nem kell aggódniuk a készüléktulajdonosoknak amiatt, hogy idővel elveszti a szerkezet a haté-konyságát.

A fő ellensúly szakasznál nagyfajsúlyú wolframot adtunk a rozsdamentes acélhoz, így közelebb került a tömegközéppont az alátámasztási ponthoz. A rozsdamentes és a wolfram elemeket gumibetét rögzíti egymáshoz, ami tovább csillapítja a nemkívánatos rezgéseket. (Ezt a megoldást az SD modelleknél alkalmaztuk.)

Az MH-104/124S modelleknél többféle anyagból készült hármas csillapító rendszert alkalmazunk.

Az MH-124SD modellnél többféle anyagból készült négyszeres csillapító rendszert alkalmazunk.

 Azáltal, hogy az egyedi gyártástechnológiánkkal a hangkart és a hangszedő tartó papucsot egyet-len darabból készítettük el, nagymértékben csökkentettük a két szerkezeti elem találkozásánál a más megoldásoknál fellépő vibrációt. Amennyire lehetett, kerültük a felesleges szerkezeti eleme-ket és sallangokat, így az egyébként sokkal nagyobb fajsúlyú rozsdamentes acélból készült hang-karunk tömege alig lett nagyobb a más gyártók által alumíniumból készített hangkarok tömegénél. Így a hangszedőt stabilan rögzítő és a munkáját jelentős mértékben megkönnyítő rendkívül könnyű, ugyanakkor igen stabil és rezonanciaszegény szerkezetet alkottunk. Az S modellben lévő gumi, az SD modellbe épített szénszálas betét hatékonyan nyeli el a szerkezet felsőbb szakaszán keletkező nemkívánatos jeleket.

Mivel ez a karcsú és kis tömegű szerkezet (csak 10 mm széles, a hangszedő középpontjához közel támasztható alá) közvetlenül a középponthoz köthető, mérhetően csökken a vibráció, ami tovább javítja a rendszer hangzásminőségét.

 

Tesztelték a Glanz MH-124S-t

A több mint fél évszázada a klasszikus hangszedők révén legendává vált japán márkanév újjáélesztésével ez az új S-alakú hangkar nagyon is naprakészen, a jelenkor elvárásai szerint szól.

Tesztelte: Nick Tate A méréseket végezte: Paul Miller

Nem is olyan egyszerű dolog saját hangkart tervezni, elég ha csak a gyártáshoz szükséges szerszámozást, valamint a precíziós megmunkálásra és az igen gondos összeszerelésre képes műhelyeket nézzük. Talán nem is véletlen, hogy olyan kevés csúcsminőségű hangkar gyártót ismerünk a világban és hogy miért maradnak gyakran évtizedekig csaknem változatlanok a már piacra került termékek. Így azután amikor a sok évtizede gyártott egyes Glanz termékek tervezésében és gyártásában is közreműködő Masataka Hamada japán mérnök úgy döntött, hogy újraéleszti a legendás márkát és egy új hangkarcsaláddal jelenik meg a piacon, pontosan tudnia kellett, hogy milyen nehéz feladatsor elé néz.

Legelőször is meg kellett szereznie a gyártási engedélyt annak a Mitachi Acoustics családi cégnek az örököseitől, amely a Glanz márkanevet az 1950-es években bevezette és világszerte ismertté tette. Most a Hamada Electric cég gyártja a Glanz hangkarokat és egyéb eszközöket Shizoukában, Japánban. A termékválaszték a „belépő” szintű B-sorozattól a már jelentősen drágább S-sorozaton át a kisebbfajta vagyonba kerülő, referencia minőségű SD modellig terjed. A hangkarok 9, 10 és 12 hüvelykes változatban készülnek és a hosszúságuktól függetlenül mindegyik családban azonos a hangkarok ára.

Elsőrangú alkatrészek

A Glanz hangkar termékcsalád belépő tagja az MH-9B (az angliai fogyasztói ára 1.499 angol font), a zászlóshajó, az MD-124SD angliai kiskereskedelmi ára pedig 13.995 angol font. A most tesztelt MH-124S ára az audiofil közösség számára megfizethetőnek tartott tartományban van, 5.600 angol font. A termék fejlesztésének legfőbb célkitűzése az volt, hogy olyan mechanikailag stabil, teljesen egységes termék szülessen, amely biztosítja, hogy a hangszedő a lehető legkevesebb akadályt jelentő módon tudja letapogatni a lemezbarázdák oldalfalába rejtett zenei információt. A jól bevált régi hagyományokat követték, nincsenek cifra hangkarcsövek, egzotikus ragasztók vagy az űrtechnikában használatos anyagok. Ehelyett a hangkar legfontosabb szerkezeti elemei –még a hangszedő tartó papucs is- különösen kemény rozsdamentes acélból készültek – a szerkezeti elemek pedig egyetlen szerves egységet alkotva szorosan illeszkednek egymáshoz. Hamada négy nagy csapágyat épített a rendszerbe, amelyek a gyártótól kapott információ szerint igen szigorú tűréshatárértékek között pontos méretre készültek és a csapágyakat ékszerész kalapáccsal, gondos kézi munkával illesztették a helyükre.

Sokan vélhetik, hogy a rozsdamentes acélcső cseng-bong, mint a harang, de a gyártó sokat tett azért, hogy csillapítsa a kar szerkezeti elemeinek a rezonanciáját. A hangszedő tartó papucsra egy vékony gumibetétet vittek fel, míg a hangkarcső kritikus pontjaiba különleges rezgéscsillapító elemeket építettek. Az ellensúly szerelvény több réteg szénszálat, ABS gyantát és gumit tartalmaz, ezek az anyagok együttesen gondoskodnak a szerkezet tökéletes elcsatolásáról. A tűerő pontos beállítása után az ellensúly pozíciója egy kis csavarral rögzíthető.

Ez a Glanz kar kimagaslóan jó minőségű termék. A fémmegmunkálás példaszerű, finoman lekerekített élekkel, nincs rajta egyetlen pont sem, amelyet ne lenne kellemes érinteni. Könnyen kezelhető, selymesen finom a tapintása, az ujjunk a legcsekélyebb ellenállás nélkül siklik a felületén. A csomag része egy minőségben illeszkedő összekötő kábel és egy MH-4S hangszedő tartó papucs is (továbbiak igen borsos áron, darabonként 425 angol fon-tért vásárolhatóak.)

Az MH-124S futóműbe illesztéséhez 30 mm átmérőjű szerelőfuratra van szükség, amit könnyűszerrel meg tudtunk oldani a tesztelésre használt Clearaudio Innovation lermezjátszón egy egyedi hangkartartó lemezzel. A Glanz hangkarok angliai forgalmazója, a Timestep készségesen segít más típusú futóművekbe történő beszerelésnél. A teszthez többek között Lyra Dorian és Supex SD900E MC hangszedőket használtunk, az alacsony engedékenységük tökéletesen illeszkedett a kar átlagosnál nagyobb effektív tömegéhez [lásd PM mérési jelentését].

Timestep

A Timestep Distribution első embere, Dave Cawley csillapíthatatlan étvággyal keresi a legjobb analóg audió eszközöket, az orsós magnetofonoktól kezdve a lemezjátszókig. A Dartmouth városában élő és dolgozó mérnök korábban sokáig egy űrtávközlési cégnél dolgozott, amíg a hobbiját a fő tevékenységévé nem tette. Lassan már egy évtizede a fekete lemezekkel kapcsolatos készülékeket és eszközöket forgalmaz. Tavaly kapta meg a Glanz termékek kizárólagos angliai forgalmazási jogosultságát.

Japán mestermű

A Glanz MH-124S első ránézésre úgy néz ki, mintha akkor tervezték volna, amikor még a Szombat esti láz dalai vezették a slágerlistákat, de a hangja abszolút naprakész. Az első pillanatban megragadott a hangzás semlegessége és a megszólalás gyorsasága kombinációja, a hihetetlen jelenlétérzet. Végtelenül cizellált a hangzás, de ugyanakkor szabadon áramlik a zene, mindenféle elszíneződés, vagy mesterkéltség nélkül.

Thomas Dolby ‘Commercial Breakup’ felvétele [Golden Age Of Wireless; Venice In Peril Records VIP1001] tökéletesen mutatta a hangkar legfőbb erényét – a kristálytiszta középtartományt, ami nem tolakodóan, de mégis határozottan uralja a hangzást. Az első pillanatban talán túl sok is volt a jóból mindez – Dolby törékeny énekhangja, a szintetizátorok tobzódása és Linn sajátságos dobolása – és mindennek a textúrája finoman és precízen olvad össze egy egységes egésszé úgy, hogy közben a legapróbb részletek is azonosíthatóak maradnak. Az MH-124S mindvégig kiegyensúlyozott, nyugodt maradt, tökéletes magabiztossággal végezte a dolgát, a legszélsőségesebb dinamikacsúcsok sem tudták megzavarni a higgadt nyugalmát.

Egy még ennél is komplexebb kihívással, a Genesis The Lamb Lies Down On Broadway lemezével [Charisma CGS 101] szembesítve képletesen a szeme se rebbent a karnak. Inkább az történt, hogy némi költői túlzással egyből a lemez szívébe hatolt, mint egy lézervezérlésű célszerszám. Ennek az igencsak komoly próbatételt jelentő felvételnek minden apró részletét olyan hitelességgel szólaltatta meg és mégis olyan egységes egésszé összefűzve keltette életre, amit más hangkartól még nem volt szerencsém hallani. Nagy örömömre szolgált hallani, hogy hogyan emelte ki Peter Gabriel hangját a zene gitárok és billentyűsök által szőtt sűrű szövetéből úgy, hogy nem bomlott meg a felvétel egysége.

Kifinomult szinkópia

Amire viszont a legkevésbé számítottam – figyelembe véve azt, hogy ez a hangkar mentes minden „lopakodószerű” huszonegyedik századi sallangtól, ami számos riválisát „ékesíti”- az az, hogy mégis menynyire „mai” hangon tud megszólalni. Mindazonáltal a legjobban az a képessége nyűgözött le, hogy milyen tökéletesen együtt tartotta a zenészeket, milyen brilliánsan szinkopáltak egymással, de úgy, hogy közben minden zenész és minden hangszer egyedi hangzása és egyedi virtuozitása is kitapinthatóan jelen volt, világosan kihallatszott, anélkül, hogy megbontotta volna a hangzás bámulatos összhangját. Minden apró zenei részlet önmagában is élmény, de igazán értékessé az tette, hogy egyben a zenei összhang meghatározó elemévé, koherens részévé is vált: A markáns baszszusgitár hang a lábcin „incselkedésével” eddig nem igen hallott élményt jelentett. Az énekhang frazírozása is valahogy jobban „átjött”, de úgy, hogy közben érintetlen maradt a zenei összhang az énekes és a zenészek között.

Az MH-124S harmadik, engem ugyancsak lenyűgözött erénye a sztereó térleképezés. A Genesis felvétel hatalmas térben szólalt meg, valódi háromdimenziós színpadon úgy, hogy az összetett zenei kép egyes elemeit csaknem a hallgató szobám falaihoz szögezte. A szólóénekes hangja gránitból metszettnek tűnt, annyira stabil és összetett volt. Joe Jackson ‘Steppin’ Out’ felvételére váltva [Night And Day; A&M SP-4906] ez még szembetűnőbbé vált. A basszus szekvencer egy mély kanyont vágott a hangzástérbe, amelynek oldalfalára mérnöki pontossággal tűzte ki a készülék az egyes hangszerek helyét.

Meg is tévesztett egy kicsit az, ahogyan ez a hangkar minden korlát nélkül, szabadon engedi áramlani a zenét. Nagyszerű érzés megtapasztalni azt, hogy az LP legapróbb részleteit is feltárva valódi ‘hi-fi’ élményben lehet részünk, de úgy, hogy semmilyen mesterkéltség vagy divatirányzat sem érezhető ki belőle, csak a természetes hangzást élvezhetjük.

Bármilyen zenét is hallgatunk vele – legyen az Dave Brubeck ‘Take Five’ [Time Out; Columbia CS 8192] vibráló dzessz-muzsikája, vagy a rockveterán Crosby, Stills, Nash & Young ‘Country Girl’ felvétele [Déja Vu; Atlantic SD-7200] – a hangszerek nem csak azért vannak ott, hogy megszólaltassák a dallamokat. Ehelyett sokkal inkább egy nagyszerű előadás, egy tökéletes összhang ritmust adó szerkezeti elemeivé válnak. Másképpen kifejezve ez a hangkar a zene lelkébe enged bebocsátást, méghozzá úgy, hogy közben az előadás szerves egészet látjuk, halljuk.

A hi-fi news értékítélete

Senkit se tévesszen meg a hangkar 1970-es éveket idéző retró megjelenési képe! A Glanz MH-124S egy abszolút elsőrangú, modern hangkar, amelynek hangzásminősége semmilyen kívánnivalót sem hagy maga után. Valójában az utóbbi néhány évtizedben született bármely nagy hírnévnek örvendő versenytársával bátran mérettetheti meg magát. Gondosan, nagy szakmai szeretettel és tisztességgel megépített, csodálatosan megmunkált és kivitelezett műremek, öröm használni és még a jelentéktelennek aligha mondható bekerülési költsége ellenére is biztosan megéri az árát.

A hangzás minősége: 87%

A mérési eredmények: GLANZ MH-124S

Az S-sorozatú hangkarok minden főbb szerkezeti eleme –a hangszedő tartó papucsot, a hangkar csövet, a hangkartartó bakot, a csapágyházakat és a hangkar talpat is beleértve- egyetlen tömbből kimart rozsdamentes acélból készül, így, aligha nevezhető a magas/közepes engedékenységű hangszedők fogadására alkalmas alacsony/közepes tömegű szerkezetnek. Különösen igaz ez az itt tesztelt 12 hüvelykes változatra, bár a 28-30 grammos effektív tömege lenyűgöző módon egységes (néhány nagy tömegű csúcskategóriás hangkar magasabb oldalirányú, vagy függőleges irányú hatékony tömegértéket mutat), így tökéletesen fogadni tudja az alacsony engedékenységi értékkel (<14cu) jellemezhető és nehéz (10 g+) hangszedő tartó papucsba szerelt mozgótekercses hangszedőket. A négy előfeszített radiális csapágy (kettő zárt vízszintes golyóscsapágy, kettő függőleges) meggyőző módon játékmentes és mindkét síkban rendkívül alacsony, <10 mg a súrlódási együtthatója. Nincs olajcsillapítás a kar/ hangszedő tartó papucs fundamentális rezonanciájának elnyomására, de a hangszedő tartó papucsnál gumibetét nyeli el a magasabb frekvenciájú rezgéseket. A mérési eredmények szerint a teljes szerkezetnél igen alacsony az elcsatolási érték, a szerkezeti elemek ragasztóanyag igénybe vétele nélkül vannak besajtolva. Talán ennek eredményeként, talán annak köszönhetően, hogy az eltolás az egyébként egyenes rozsdamentes hangkarcső teljes hosszának 90%-ánál tapasztalható, a kar rezonancia mérési értékei sokkal kedvezőbbek, mint sok más S-kar esetében. Az elsődleges elhajlási torzulás megjósolhatóan alacsony frekvencián, 96 Hz-nél jelentkezik egy 130 Hz-es „vállal”, magas Q értékkel, de egyébként igen jól csillapítottan. A felharmonikusai 280 Hz, 375 Hz és 550 Hz frekvencián mérhetőek [lásd a lenti mérési görbét]. PM

HI-FI NEWS – műszaki adatok

A csapágy/előfeszítés típusa

Kardán/szintállító és ellensúly

Hatékony tömeg (függőleges/ oldalirányú) / hossza

30 g/28 g / 305 mm

Eltolási szög / túlnyúlás

20° / 15 mm

Súrlódás (függőleges/oldalirányú)

<10 mg / <10 mg

A leszorító erő pontossága (2 g értéknél)

–10 %

A hangszedő tömege/engedékenységi tartománya

10-35 g (45 g) / 4-14 cu

A szerelés típusa/teljes tömege

30 mm-es furat / 1110 g

A Soulution 330-at tesztelték

A Soulution 330 integrált erősítő

Julie Mullins tesztje. Megjelent a The Absolute Sound folyóiratban, 2019. július 19-én.

Mi jut eszébe, ha Svájcban gyártott termékekre gondol? A hihetetlen precizitás, makulátlan kivitel, kínosan pontos kivitelezés, aprólékos kutatás, hosszú időre szóló megbízható működés, kivételesen jó minőség. (Na meg persze az is átfut az agyunkon, hogy mindennek borsos ára van…) Nézzük most a Soulution termékeket. A Zürich melletti Dullikenben működő vállalat a világ egyik legjobb félvezetős szórakoztatóelektronikai termékcsaládját fejleszti és gyártja a cég alapítója és fő tervezője, Cyrill Hammer vigyázó tekintete által kísérve. Amint azt már a TAS több tesztelője (legutóbb éppen JV) már megjegyezte, a Soulution készülékek kivételes hangzásteljesítményt nyújtanak, gyártásukhoz a cég számos saját fejlesztésű és szabadalmaztatott egyedi technológiát használ.

A kérdés, hogy tud-e az ilyen nagy szakmai tekintélynek örvendő cég megfizethető áron olyan terméket gyártani, amely egyébként minden vonatkozásban megfelel a cég presztizsértékének és minőségben sem nyújt érezhetően kevesebbet, mint a cég nagyhírű, de méredrágán kínált egyéb termékei? A kifinomult, saját fejlesztésű technológiák leegyszerűsítése lehetne talán az egyik megoldás (de kockázatokkal jár). Ez az út egy ilyen nagynevű cég esetében aligha járható. De akkor milyen módon oldható meg az, hogy a műszaki-technológia szint és a potenciális vevők által elvárt kiváló hangzásminőség és legendás megbízhatóság változatlan tartása mellett mégis érezhetően alacsonyabb árfekvésű készülékek születhessenek? Ráadásul mindennek úgy kell történnie, hogy a hangminőség sem romolhat számottevően.

A jó hír az, hogy a 330 -as integrált erősítő képében (a 3-as készülékcsaládból, amely többek között a 311-es sztereó teljesítményerősítőt és a 325-ös előerősítőt is magában foglalja) a Soulution megtalálta az utat, hogy a készülék rendelkezzék a legtöbb olyan minőségjeggyel –hangzását, esztétikai megjelenését és funkcionalitását tekintve-, amely a nagy készülékeket olyan híressé tette, de mindezt a zászlóshajónak számító készülékeket magában foglaló 7-es sorozat készülékei árának a töredékéért és kevesebbért, mint amibe a gyártó rangsorában középkategóriásnak számító 5-ös sorozat készülékei kerülnek. Persze még így sem filléres eszközökről beszélünk – hiszen mégiscsak csúcskategóriás készülékekről van szó! A neves svájci gyártó új termékcsaládja lehetőséget ad arra, hogy az eddigieknél alacsonyabb belépődíjért nyerhessünk bebocsátást a Soulution hangzásvilágába. Mivel pedig a 330 egy integrált erősítő, egy dobozban annyi mindent tartalmaz, főleg, ha megveszi hozzá a hangszedő jeleket fogadni tudó egységet és a digitális/analóg jelátalakító modult is, hogy szinte egy teljes rendszer alapját kapja meg a (nem annyira kevés) pénzéért. Akik pedig a külön dobozolt egységek hívei, jó, ha tudják, hogy a 3-as család tagjai is modulárisak, vagyis a 330-as modell a 325-ös előerősítő és a 311-es erősítő szerkezeti elemeit, egységeit tartalmazza, vagyis ennek a két készüléknek a házasságából született. Nem tagadom, nekem szerencsém volt meghallgatni a Soulution felsőkategóriás termékeit a különféle audió szakkiállításokon és legutóbb JV otthonában élvezhettem a 7-es sorozat csúcsgépeinek kivételes hangzását. Már csak ezért is kíváncsi voltam arra, hogy mit tud ebből visszaadni a cég alacsonyabb árfekvésű készüléksorozata. Nos, úgy gondolom, érdemes volt várni rá!

A 330 pont úgy néz ki, mint egy klasszikus Soulution és megtapogatni is olyan érzés: letisztult vonalvezetés, semmi sallang, hűvösen elegáns szerkezet. Egyszerű vonalvezetése ellenére mégis van benne valami egyediség, a szálcsiszolt alumínium készülékház finoman ívelt élekkel készül, a finom megmunkálást házon belüli CNC-gépekkel végzik. A piros LED kijelző pontosan mutatja, hogy mi történik a készülék belsejében a bekapcsolástól a kikapcsolás pillanatáig (pl. STARTING/INDÍTÁS, DIS-CHRG/KISÜTÉS, stb.), pontosan jelzi a beállított hangerőt és az aktuális bemenetet. Ezen a téren sem spóroltak. Nagy valószínűséggel egy szmoking lenne a Soulution készülékháza, ha ruházatban gondolkodnánk, egy szépen szabott, hűvös, de elegendően elegáns fazon ahhoz, hogy alkalomhoz illő lehessen. A készülék külső megjelenési képe komoly eszköz benyomását kelti, nincs rajta egyetlen felesleges elem, cicoma sem. A letisztult, nyugalmat árasztó forma bizalmat kelt. Azt is mondhatnám, a külső megjelenési kép áttételesen, de utal a Soulution várható hangzásbeli képességeire: A készülékház kórházi diagnosztikai eszközre jellemző tiszta vonalvezetésével áttételesen azt sugallja, hogy a belső felépítése is hasonlóan átgondolt és precízen megtervezett, kimunkált. Joggal várhatjuk el mindezek alapján ettől a kedvezőbb árfekvésű készüléktől is a Soulution készülékeket olyannyira jellemző stabil háromdimenziós térhangzást, a testes, de mégis kiegyensúlyozottan életszerű megszólalást.

A készülék előlapján a Soulution név és a készülék modellszáma olvasható, kisbetűs írásmóddal. Az előlap jobb oldalán egy nagyméretű nyomógombot találunk (“volume”, azaz hangerőszabályozó felírattal, de valójában ez a gomb messze többet tud), tőle balra három kisebb nyomógomot látunk: Power/hálózati kapcsoló, Mute/némítás és Prog (amivel a „program” üzemmódra válthatunk). Emellett még egy kisméretű fekete kijelző ablak van az előlapon, amelyen piros betűkkel és szimbólumokkal a készülék aktuális állapotára vonatkozó információ jelenik meg folyamatosan. A tesztelésre kapott készülékváltozatba be volt építve az opcionális hangszedő jelek fogadására szolgáló egység, de nem volt benne a DAC, vagyis a digitális/analóg jelátalakító modul. A 330 tartozéka egy infravörös távvezérlő, egy hálózati tápkábel, a hálózati kapcsolatot biztosító összekötő kábel, valamint egy laminált készülék adatlap négy grafikonnal, amely a készülék aktuális mérési eredményeit, értékeit mutatja (a csöves készülékek területén nagy jártassággal rendelező egyik barátom szerint a 330-as teljes harmonikus torzítását és zaját mutató grafikon sokkal inkább egy csöves, mint egy félvezetős erősítőre jellemző értékeket mutat), emellett egy intelligensen szerkesztett és felépített 24 oldalas spirálkötésű kezelési utasítás érkezik még a készülékkel, ami csaknem olyan elegáns, mint maga a készülék.

Klasszikus integrált erősítőként a Soulution 330 egy előerősítő és egy teljesítményerősítő egységet tartalmaz egy közös házban, opcionálisan egy hangszedő jeleket fogadó modul és/vagy egy digitális jelátalakító (DAC) egység is beépíthető még a készülékbe. (A hangszedő illesztő modul 3.500 dollárba, a DAC modul pedig 4.800 dollárba kerül.) Az MC hangszedőkhöz tervezett modul bemenő impedanciája széles értéktartományban álíltható be (20 és 1260 ohm között egy relékapcsolású ellenálláshálózat segítségével). A Soulution felsőbb kategóriás hangszedő jeleket fogadó egységeivel ellentétben a 330 esetében nem állítható az erősítési tényező. Ennél a modulnál ez rögzítetten 60 dB (de a vonalszintű modul ehhez további 10 dB-t tud adni, ha 81-90 közötti hangerőt állít be.) A bal és a jobb csatornán egyaránt precíziós relékapcsolt ellenálláshálózat a hangerő szabályozó, a PGA alapú párhuzamos hangerő szabályozó út révén kattanásmentes, folyamatos hangerőváltoztatás lehetséges. A kerülő út csak a hangerőváltoztatás pillanatában működik, egyébként kikerül a jel útjából. (Ennek a bonyolult hangerő szabályozó megoldásnak a további részleteit a külön keretes írásban találja meg.) Az ugyanazt a csúcskategóriás Burr-Brown PCM1792 DAC áramköri lapkát tartalmzó opcionális DAC modul beépítésével, mint amit a csúcskategóriás 760-os készülékben is használ a gyártó a készülék hálózati, USB, SPDIF és AES/EBU digitális audió bemenetekkel bővül. (A DAC modul részletes ismeretetését a külön keretes írásban találja meg.)

A kezelési utasítás szerint a 330 teljesítményerősítő fokozatának lelke egy újszerű feszültségerősítő szerkezet, amely számos linearizált erősítő modulból épül fel, ezek a 80 kHz-es levágási frekvenciáig működnek. A 330-as kimenő teljesítménye 120 watt csatornánként 8 ohmos terhelésen (4 ohmon 240 Watt, 2 ohmon pedig 480 Watt a kimenő teljesítmény csatornénként). Ez első olvasatban nem tűnik túl soknak, de csalóka az érték: a 330 kimenő teljesítménye tényleg tiszta teljesítmény, a legnehezebben kezelhető hangsugárzókat is ki tudja szolgálni és elképesztően magas színvonalú zenei megszólalást biztosít. A Soulution erősítőket általában jellemző jelzők, mint a megdöbbentőan alacsony zajszint, a szokatlanul levegős hangzás, a folyamatosan, minden működési tartományban és jelszinten érezhetően lágy, de határozott hangzás, az átható zeneiség a 330-as készülékre is tökéletesen igazak. A torzítás csaknem teljes hiánya sokkolóan életszerű megszólalást eredményez. (A zaj és a torzítás hiánya a készülékben lévő négy csúcsminőségű, szupergyors kapcsolóüzemű tápegységnek és az igen kifinomult, többfokozatú szűrőhálózatnak is köszönhető. A tápegység modulok tökéletesen el vannak szigetelve, le vannak árnyékolva az erősítő panelektől és a mérési eredmények szerint is ezek a tápegység modulok messze stabilabb és alacsonyabb zajú tápellátást garantálnak a készülék szerkezeti elemei számára, mint amit a más típusú és felépítésű tápegységek általában biztosítani tudnak.)

 

A 330-as működés közben

A 330-as beindításához és működtetéséhez egy egyszerű, könnyen érthető beállítási műveletsort kell előbb elvégezni. A készülék a legtöbb gyári alapbeállítással is tökéletesen működőképes, előre be van állítva a hangerő szabályozó működése, a hangszedő impedanciája, stb. A Soulution többi, ünnepelt és rendkívül sikeres termékéhez hasonlóan a 330 sem szenved hiányt az átfogó, sokszor már zavaróan sokrétű beállítási lehetőségekben és szolgáltatásokban, ez a legigényesebb audiofilek igényeit is ki tudja elégíteni. A legtöbb beállítási lehetőség opcionális és szabadon választható, éppen ezért azt javasoljuk, hogy hiába a bőség, csak azokat a funkciókat és paramétereket állítsuk igényeink szerint és úgy, ahogyan azt tényleg használni fogjuk. A beállítási menü valóban igen összetett (a tesztem szószáma is korlátozott), így csak a legfontosabbakra térek ki röviden.

Az előlapon található nyomógomb funkciói messze meghaladják a „hangerő” szabályozás fogalomkörét. Nem vitás, fontos dolog a hangsugárzókra jutó jelszint szabályozása, de ez a gomb olyasmi, mint a gazdagéknál a komornyik, aki egyben lehetett sofőr, szakács, eseményszervező, akár háztartási gép szerelő és sok egyéb is. Ez a kezelőszerv tehát inkább nevezhető a készülék fő vezérlőegységének, a hangerő beállítása mellett többek között ezzel a gombbal választhatunk bemenetet (de ennél több funkciója is van). A bemenetváltáshoz nyomja meg és tartsa legalább 3 másodpercen át benyomva a gombot, hogy világítani kezdjen három világító dióda és máris lépkedhet a gombbal a választható bemenetek között (1 - 4 plusz a hangszedő jeleit fogadó phono bemenet), majd a gombot ismét megnyomva kapcsolhat a kiválasztott bemenetre. A „prog” feliratú gombot megnyomva „program üzemmódra” vált a készülék, ahol a gombot elforgatva ezernyi programfunkció közül választhat. Az adott funkció kiválasztásához csak nyomja meg röviden a gombot! A programozási módból való kilépéshez csak nyomja meg egyszer a gombot! A funkciók hierarchiája logikus és némi tanulmányozás után könnyen kezelhető is. Így beállíthatja például néhány lépéssel, hogy milyen funkciók lépjenek életbe a készülék bekapcsolásakor (hangerő, bemenetek, stb.), itt állíthatja be az esetleg több erősítős, vagy a térhangrendszer paramétereit, a kijelző fényerejét, a távvezérlő azonosító kódját, a hangszedő jelek fogadására alkalmas egység paramétereit, a polaritást, a működtető program funkcióit (amelyet a 330-as Link-Com USB bemenetén keresztül frissíthet), hogy csak a legfontosabbakat említsem. A bemenetek közötti váltás mellett (ami alapvető szükséglet) és a legfontosabb hangerő szabályozási paraméterek beállítása után én csak a hangszedő jelet fogadó egység impedanciáján állítottam, többféle értéket kipróbálva a teszt során használt két lemezjátszómhoz és a hangszedőkhöz. Egy másik említésre méltó, fontos szolgáltatás a RIAA-IEC felüláteresztő szűrő, amit „menet közben”, vagyis lemezhallgatás alatt is be-és kikapcsolhat, igény szerint.

Még egy vallomással tartozom: a vártnál sokkal ritkábban nyúltam a távvezérlőhöz. Nem vitatható, hogy rettenetesen sok lehetőséggel bír, segítségével gyakorlatilag a készülék összes funkciója és szolgáltatása elérhető, beállítható, vezérelhető, kezelhető a hallgató székből, de én maradtam az „elsődleges” gombok használata mellett, ha egyáltalán a távvezérlőhöz nyúltam. Nem vitatom, a távvezérlő jól működik és a felépítése is logikus (a működését precízen leírja a használati utasítás), könnyen elérhetőek a menük, a beállítási lehetőségek és más egyéb funkciók, de ennek ellenére számomra az alapfunkciókon túl nem volt igazán megától értetődő a működési mechanizmusa. Emellett nekem nagyobb élvezetet nyújtott az előlapi kezelőszervek használata, a közvetlen beavatkozási lehetőség, a kezelőszervek ergonomikus kialakítása, a leheletfinom működésük és a lehetőségek tárháza, amelyet a gombok megfelelő használatával elérhetünk. Így azután arra sem kellett ügyelnem, hogy a távvezérlő „látótávolságán belül” legyen a hallgató székem.

Mivel a tesztelésre kapott készülékbe be volt építve a hangszedő jelek fogadására szolgáló egység, a készüléket először is, meg a legtöbbször lemezjátszóval fogtam vallatásra (leggyakrabban a Clearaudio Performance DC Wood futóművet, Tracer hangkart, és Stradivari V2 hangszedőt használtam, de az Acoustic Signature’s Double X futóművel, TA-2000 hangkarral és az Air Tight PC-7 MC hangszedővel is teszteltem). Amint már említettem, nem volt DAC modul a készülékben, így digitális forrásként digitális adatfolyamot használtam (elsősorban a Tidalt Roon használatával a MacBook Air gépemről) és emellett CD-ket hallgattam az MBL Noble Line N31 CD-játszó/DAC kombinációt használva.

Amikor először kapcsoltam be a Soulution 330-as készüléket a többnapos „bejáratáshoz” (ez alatt az időszak alatt nem folytattam még kritikus fontosságú meghallgatást vele), azt tapasztaltam, hogy a kimenő hangereje meglehetősen alacsony volt és hogy a gyári beállítás szerinti hangerő értéke csak 10 volt a 90-es skálán. Előbb vonakodtam növelni a hangerőt, de nem sokkal később csak bátorságot vettem és 50-70 között találtam meg a legtöbb forráshoz alkalmas hangerőt. Izgultam egy kicsit amiatt is, hogy az eredetileg az MBL saját erősítőihez, például az N51-es integrált erősítőhöz tervezett MBL hangsugárzóm hogyan fog megbarátkozni a Soulution erősítővel. Igen hamar kiderült, hogy felesleges volt izgulnom, tökéletesen egymásra találtak—A Soulution legendás háromdimenziós térleképezése, részletgazdagága, a lágy, de mégis erőt sugárzó megszólalása tökéletesen illeszkedett a gömbsugárzó (Radialstrahler) egyedi, minden irányban egyenletes hangszórásához, lendületéhez és a teljes teret megtöltő hangzásához. Amint korábban említettem, elsősorban lemezeket hallgattam a rendszeren, de azért jó pár CD-lemezt is meghallgattam ezen a kivételesen jó pároson. Nem tagadom, életemben nem hallottam még úgy szólni a vörös könyv szabvány szerint készített CD-lemezeket az otthonomban, mint ahogy ezen a rendszeren megszólaltak és messze nemcsak a kivételesen jó felvételek szóltak ilyen sokkolóan jól! A tesztsorozat vége táján került a kezembe a Tucsonban bejegyzett Calexico Feast of Wire [Quarterstick QS 78] eredeti nyomású dupla albuma és csak a kíváncsiság kedvéért elővettem ugyanennek a lemeznek egy Kanadában készült CD-változatát is. Nos, hamar világossá vált, hogy ezen a rendszeren nem lehet csak háttérzenélésre használni a CD-t! A feketelemez is igencsak lendületesen szólt, de az igazi meglepetést most a CD-lemez okozta: Varázslatos a felbontása, elbűvölő a részletgazdagsága, a tangóharmonika sokkolóan életszerűen szólalt meg, ezt tökéletesen ellenpontozta a fúvósok éles, rezes hangja, a gitárhúrok rezgése és persze Joey Burns természetes, gyakran alulértékelt énekhangja - szóval mindez egyenként is, de összességében mindenképpen elvonta a figyelmem a hangsugárzóktól eléggé messze lévő íróasztalomon álló számítógépemtől, hátat fordítottam neki és a zene varázsával én már csak szélkergette ördögszekereket és a farmházakat láttam. A hanglemezek lejátszásánál tapasztaltakhoz hasonlóan itt is olyan megdöbbentően sőtét és csendes volt a háttér, mint a sivatagi éjszaka holdfény nélkül.

Ami pedig a lemezhallgatást illeti a 330-ason, sokat kísérletezgettem a bemenő impedancia növelésével, majd csökkentésével –a gyári beállítási érték 100 ohm, - változó eredménnyel. (Azt tapasztaltam, hogy a beállítandó érték leginkább magától a lemeztől, a felvételtől függ.) Az a meglátásom, hogy a legjobb eredmény az alacsony impedanciértéken várható, a magasabb bemenő ellenállásértékek kicsit több súlyt, nagyobb testet adtak a zenének, sűrűbbé vált a zene szövete, de ugyanakkor az életteliségéből és a természetességéből is veszített valamit, kissé kevesebb lett a levegő a hangszerek és az előadók körül és zártabbá, „fegyelmezettebbé” vált az előadás. Néha úgy tapasztaltam, hogy a bemenő ellenállás növelésével arányban szűkülni látszott a tér. Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezek az eltérések lehelet finomságúak, érezhető elváltozást csak a drasztikusan megváltoztatott szélső értékeken tapasztaltam. A 0,6 mV-os kimenő feszültséget produkáló MC hangszedőim esetében 200 (a legtöbbször 240) és 400 ohm közötti értéket állítottam be, a magasabb értékeket inkább a rock ’n’ roll és egyéb keményebb felvételek esetében alkalmaztam. A lágyabb zenei felvételek esetében nem igen volt szükség a gyári beállítási érték módosítására, de azért néha itt is pozitív változást hozott a megnövelt bemeneti impedancia, nagyobb testet, több fényt kapott az előadás. A 330-as készülék mindennek mondható csak abszolút semlegesnek nem és ha röntgenképet szeretne kapni a lemezjátszóra, vagy a CD-fiókba tett lemezről, nem biztos, hogy a soulution a legalkalmasabb eszköz erre. Inkább úgy mondanám, hogy az erősítő erőt és energiát sugároz, lendületet ad a zenének, nem engedi elvékonyodni a hangzást, tökéletesen elénk tárja a zenei előadás texturáját, testet és teret kap a produkció, élet költözik a zenébe általa.

Kristálytisztán és életszerűen adja vissza az énekes hangját, fontos szerepet kapnak az életszerű megszólaltatásban az előadás apró részletei és villanásnyi történései. Madeleine Peyroux Careless Love lemezének “Don’t Wait Too Long” felvétele a Mobility Fidelity ragyogóan kimunkált új kiadású hanglemezéről nagyszerűen emelte ki az énekes finom hajlításokban gazdag vibrató stílusú előadásának finom részleteit, ami gyakran a semmibe vész a kevésbé finom felbontású lemezjátszókon hallgatva. Mindezt a Hammond B3 dögös futamai és a cintányér selymesen finom kefével söprögetése érzékletesen ellenpontozta, festette alá, az egész előadás bársonyfinomságúvá, törékennyé és hitelesen életszerűvé vált ezáltal. A “Dance Me to the End of Love” felvételt hallgatva az énekhang elképesztő pontossága, a legendásan nehezen reprodukálható nagyzongora természetes, nagyon is valós hangzása, a basszus megfogottsága és a színpad mérnöki pontosságú leképezése fogott meg igazán. Mindez együttesen egy csodálatosan szép, tökéletesen kiegyensúlyozott, levegős és minden vonatkozásban abszolút természetes előadást eredményezett.

Az énekhangok mellett elsősorban a hegedű hangja volt sokkolóan életszerű a Soulution interpretációjában, a mikrodinamika pontos visszaadásával a hangszer egyedi hangzásjegyeit és a virtuóz előadók játékának egyedi jellegzetességeit élvezhettük. A Diabolus in Musica: Accardo interpreta Paganini [Deutsche Grammophon] felvételen Salvatore Accardo virtuozitása olyan mellbevágóan életszerűen, plasztikusan jelent meg, játéka minden varázsa elénk tárult, a hangszere természetes harmonikusai tették életszerűvé a hegedűhangot, a hang, a zene textúrája teljesen néma héttérből épült fel, ahogyan oktávokat ugorva dolgozott a vonóval a húrokon. A “La Campanella” felvételén kristálytisztán hallatszott a jobb csatornán a villanásnyi csilingelés, hogy hamar helyet adjon a következő történéseknek. Tökéletesen meggyőző volt a zenekari kórus jelenléte, mérete és helye a színpadon. Különösen tetszett az, hogy pontosan úgy éreztem, hogy „a koncertteremben ülök”, pár sorral távolabb a színpadtól, nem túl közel, de nem is túl távol a zenekartól.

A Soulution a mélyhangokat is több mint kielégítő színvonalon reprodukálja, rendesen ösztökélte az MBL-eket, hogy mélyebbre menjenek- főleg a brácsa, a Fender basszusgitár, a modern elektronikus tánczene, vagy akár az orgonafelvételeket hallgatva. Mi tagadás, az MBL-ek nem tudtak olyan mélyre hatolni, mint amennyire tolta volna őket lefele a Soulution, nem igazán tudták megdübörögtetni a szobám (csak nem mélynyomókat kellene hozzájuk beszereznem?), de az is igaz, hogy valójában semmi sem hiányzott a tökéletes hangképből. Számos elektronika jobban szól a klasszikus komolyzenén, mint a hard rock felvételen. De nem a Soulution: neki mindegy, hogy milyen zenét és milyen forrásról kellett megszólaltatnia, akármivel etettem, tökéletesen végezte a dolgát.

A 330-as egyik legfőbb erénye, hogy (valahogyan) meggyőzi az előadókat, a zenészeket és az énekeseket, hogy egyedi stílusban, saját előadásban teljesítsenek és mindezt hihetetlen részletgazdagsággal és valószerűen tárja elénk, a legapróbb részletekre is kínosan ügyelve – és mindezt olyan konzisztenciával teszi, amit eddig soha meg nem tapasztaltam a hallgató szobámban. A The National Sleep Well Beast LP [4AD] lemezén, a rövid felvétel legvégén egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy mintha egy kürt szólalna meg és futna át a hangja a szobámon. Ezt korábban még sohasem hallottam ezen a lemezen, pedig jónéhányszor lejátszottam már más rendszereken. “Carin at the Liquor Store” sokkal testesebben és nagyobb kifejezőerővel szólalt meg –sokkal közelebb került az élő zene hangulatához –, mint amit korábban más eszközökön lejátszva megtapasztaltam. A nagyobb felbontás és a zene szövetének intim részletei mélyebb betekintést engedtek ebbe a szomorkás, lassú keringőnek rejtett szépségeibe, Matt Berninger enyhén reszelős, torokhangú bariton énekébe, Aaron Dessner kicsit elfedett, de mégis hús-vér Fender gitárszólójába, ami határozottan vágott utat a fülemhez Bryce Dessner keserűédes, lassan felépülő, komótos zongorajátékán keresztül.

A csúcskategóriás audió készülékek világa gyakran tele van komprromisszumokkal, mindig beáldozunk valamit a még jobb minőség reményében. Ami ebben a versenyben különös értéket ad a Soulution 330-asnak az az, hogy maradéktalanul képes megteremteni a tökéletes egyensúlyt a zene és a technikai elemek között egyetlen készüléken belül, emellett számos szolgáltatást nyújt és további behozhatatlan előnye, hogy a legkülönfélébb lemezeket és műfajú előadásokat hallgatva is képes azonos színvonalon elképráztatni bennünket. Nagy erénye az is, hogy a gyártónak alacsonyabb árfekvésen is sikerült a potenciális vásárlók számára elérhetővé tenni azt a híresen jó hangzásminőséget és kiegyensúlyozott hangzásvilágot, amely a jóval többe kerülő „nagy” Soulution gépek sajátja. Ez az integrált erősítő a lehető leghelyesebb utat választotta ahhoz, hogy valós, élő zenét szólaltasson meg az elérhető legjobb hangminőségben. Nem vitás, hogy viszonylagos a készülék olcsósága, nem kevés pénzt kell letenni érte az asztalra, de ha megvan rá a fedezet, meleg szívvel javaslom, hogy kérjen egy próbalehetőséget az otthonában. Mindazok, akik már találkoztak valahol a Soulution hanggal és vágyat éreztek arra, hogy otthonukban élvezhessék ezt a csodás svájci hangzást, aligha kaphatnak jobb lehetőséget annál, mint amit a 3-as sorozat termékei nyújtanak, olyan kivitelben és belső felépítésben, ami egy életre szól. Nagyon úgy érzem, hogy igen is több mint érdemes ebbe a jelenleg kapható talán legjobb félvezetős készülékbe fektetni a jó hangzásra félretett pénzünket.

 

Műszaki adatai és ára

Típusa: Integrált erősítő (opcionálisan hagnszedő jelek fogadására alkalmas és DAC modullal bővíthető)

Kimenő teljesítménye: Csatornánként 120 W 8 ohmon, 240 W 4 ohmon, 480 W 2 ohmon (dinamikus)

Analóg bemenetei: 2 x XLR, 2 x RCA, 1 x phono mc (opcionális)

Digitális bemenetek (a DAC opcionális): USB-B, SPDIF, AES/EBU, Hálózat/LAN

Kimenetei: 2 pár hangsugárzó csatlakoztatására alkalmas, banándugókat is fogadni tudó aljzatok

Hangszedő jel fogadó modul (opció): Impedanciája 20–1.260 ohm; erősítési tényezője 60 dB

DAC (opcionális): SPDIF, impedanciája 75 ohm; AES/EBU, impedanciája, 110 ohm

Frekvencia átvitele: DC–800 kHz

Teljes harmonikus torzítás + zaj: <0,001 %

Jel/zaj arány: >120 dB

Méretei: 430 mm x 142 mm x 490 mm

Tömege: kb. 30 kg/66 font.

Ára: 22.500 amerikai dollár; az opcionális hangszedő jel fogadó egység ára 3.500; a DAC modul ára pedig 4.800 dollár

 

Gyártja:

SOULUTION

Spemot AG

Industriestrasse 70

CH-4657 Dulliken

Svájc

soulution-audio.com

 

Kapcsolódó eszközök (a teszteléshez használt rendszer)

Hangsugárzók: MBL Corona Line 126 Radialstrahler mindeniránybanegyenletesensugárzó egyedikivitelű hangsugárzó

Analóg forráskészüléket: Acoustic Signature Double X lemezjátszó, TA-2000 hangkar Air Tight PC-7 MC hangszedővel, és Tango Reference hangszedő jel előerősítő; Clearaudio Performance DC Wood lemezjátszó futómű, Tracer hangkar Stradivari V2 hangszedővel és Balance V2 hangszedő jel illesztő erősítővel

Digitális források: MBL N31 DAC/CD-játszó, MacBook Air, rajta Tidal fut Roon-on keresztül

Erősítők: MBL N51 integrált erősítő; Soulution 330 integrált erősítő beépített hangszedő jeleket fogadó egységgel

Tápáram stabilizálók: AudioQuest Niagara 1000 tápáram kondícionáló; Ansuz Acoustics DTC doboz

Kábelek: AudioQuest hálózati tápkábel; Ansuz Acoustics DTC és D2 kábelek és összekötő kábelek

Tartozékok: Stein Music H2 Harmonizer dobozok

Teremakusztika javító eszközök: Zanden Audio

Készülékállványok: Critical Mass Systems Maxxum

A Soulution 760-at tesztelte a The Absolute Sound

Semmit sem ad hozzá, semmit sem vesz el - Jonathan Valin tesztje.

- Megjelent a the absolute sound 2020. decemberi számában -

AZ OLYAN ANALÓG FORRÁSKÉSZÜLÉKKEL ELLENTÉTBEN, amelyek ahány, annyiféle hangzással örvendeztetik meg a tesztelőt és majd a hallgatójukat, a digitális/analóg jelátalakítók (DAC-ok) hangja inkább igen közel áll a másikéhoz, semminthogy egyedi jelleggel eltérne azokétól. Nagyjából mindegyiknek azonos, vagy igen közelálló a hangzáskaraktere, többé-kevésbé ugyanaz az erősségük és a gyengéjük, legfeljebb az arányok mások. Igen előnyös tulajdonságuk, hogy a legtöbbjük, ha akár fizikai adathordozóról, akár digitális adatfolyam formájában kapják a forrásjelet, inkább semlegesek maradnak, sem felfele, sem lefele nem húznak, nem igen borítják fel a hangzásegyensúlyt. Általában közel azonos a felbontásuk is, nagyon jól fókuszált a hangleképezésük (bár néha enyhén lapos, színtelen lehet a hangzásuk), széles színpadképet rajzolnak fel, jól rétegezetten (bár némelyikük esetében igen kevés a levegő, a tér az egyes rétegek között), gyorsak, jók a tranzienseik és kimagaslóan jó szokott lenni a mélyhang átvitelük, a zene finom részleteit is fel tudják tárni, a legtöbbjük ütős mélyeket produkál, a dinamikájukat sem illetheti negatív jelző. Mindazon zenebarát olvasóinknak, akik igazán a mélyhangok, az alsó oktávok szerelmesei, valójában nem is nagyon kellene keresgélniük alternatív analóg készülékeket, hiszen a mélyhang leképezésben a legtöbb DAC szinte verhetetlen. A digitális/analóg jelátalakítók gyenge pontja sokkal inkább a felső középtartomány és a legfelső regiszterek hiteles megszólaltatása szokott lenni – pont azé a tartományé, ahol a gyorsaság, a felbontás, a fókusz és a finomdinamika dönti el megszólalás természetességét, életszerűségét és ahol bizony igen sok készülék kőfalba ütközik (mint ahogy igen gyakran megesett az a korai CD-játszók esetében) – nos ez a DAC-ok igazi sebezhetősége, általában itt szoktak elvérezni a szigorú megmérettetés során.

Nem elég mérnöki a meglátásom ahhoz, hogy elmagyarázzam, miért hajlamos sok DAC a levegőtlen, kissé laposabb, színtelenebb, fakóbb megszólalásra, vagy épp ellenkezőleg miért fényesebb a hangjuk a kelleténél, némelyik miért hangsúlyozza az éleket és miért szerényebbek a képességeik a felső középtartományban és az igazán magas frekvenciájú jelösszetevők megszólaltatásában (ha a hangzásukat az analóg eszközök hangzásához, vagy az élő zenéhez hasonlítjuk). Ahhoz viszont elég audiofil vagyok, hogy tudjam, hogy éppen a magas frekvenciás tartomány az, ahol a digitális/analóg szűrők okozta korlátok erős vágásokara kényszerítik a tervezőket. Ennek ára a természetes, életszerű hangzás lehetőségének az elvesztése és a magas frekvenciás hangok hitelességének csökkenése erősen és jól hallhatóan befolyásolja a felső középtartomány életszerű leképezésének lehetőségeit is. A Solution 760, amelyet épp most teszteltem, üdítő kivétel ezen a téren.

SOULUTION HIGH-TECH DIGITAL – CSÚCSTECHNIKÁS DIGITÁLIS KÉSZÜLÉK

Amint a legtöbben már bizonyára tudják, a Soulution az a svájci csúcskategóriás termékeket előállító vállalat, amely a 711-es félvezetős erősítőjével robbant be erre a piacra, amely mind a mérések (mind a meghallgatási próbák) során jobbnak bizonyult, mint minden más tranzisztoros készülék, amelyet korábban bárki is a piacra hozott. A Soulution tulajdonosa, Cyrill Hammer szerint (amint a következő oldalon majd elmeséli) a siker kulcsa a félvezetős alkatrészek torzításának és az azzal együttjáró hangzáskép elszíneződésnek (a szemcsésségnek, a sarkosságnak, a nyersességnek, a színtelenségnek, az apró zenei mozzanatok és a zene textúrájának a kiüresedése) eddig elérhetetlenül alacsony szintre való csökkentése volt. Ennek eléréséhez Hammer és társai a torzításcsökkentési stratégiák sarokpontjának számító negatív visszacsatolást vették igen szigorúan az ellenőrzésük alá.

A nagymértékű visszacsatolással, ahogy azt a japánok előszeretettel alkalmazták a 60-as és a 70-es években az a baj, hogy míg ténylegesen csökkenti a harmonikus torzítást, azzal párhuzamosan drasztikus mértékben megnöveli az intermodulációs torzítást (és más egyéb, az időtartománnyal összefüggésben álló torzulásokat). A 60-as és 70-es évek egyébként nagyszerű félvezetős erősítőikben pont azt nem szerettük, hogy túl fényes, harsány, durva smirgliszerűen érdes volt a hangzásuk. Mindez a visszacsatolás számlájára írható. Azóta tudjuk, hogy a félvezetős eszközök esetében alkalmazott túlzott mértékű negatív visszacsatolás nem jó dolog – azt csak módjával és szűk korlátok között szabad alkalmazni. A rövid jelutak és a minél kevesebb alkatrész viszont bizonyítottan jót tesz a hangzásnak.

A Soulution a 711-es sztereó erősítőjével és egyéb azt követő termékeivel pont ezen az úton indult el. Hammer és nagy tehetségű csapata rájött, hogy nem is annyira a negatív visszacsatolás, inkább a visszacsatoló hurok jelátviteli sebessége az igazi probléma. Az időzítésekhez kötődő torzulások és az abból adódó grízesség, nyersesség mértékének csökkentésére a keletkezésük helyén és pillanatában kell a hibákat orvosolni. Ez azt jelenti, hogy hihetetlenül gyorsan reagáló és elképesztően pontosan működő tápegységekre van szükség.

A teljesen analóg testvérmodelljéhez, a Soulution 755 hangszedő illesztő egységhez hasonlóan a 760 is messze több mint csak egy DAC

A rendkívül rövid jelutak és a minél kevesebb alkatrész helyett (a 711-ben több mint 3 ezer alkatrészt találunk) a Soulution csúcstechnológiát alkalmazva pont ezt tette, radikálisan csökkentette a jeltovábbítás késleltetési idejét (a jel visszacsatolás révén történő javításának időigényét), ezt 5–10 nanoszekundumra (a másodperc miliárdodrészére) rövidítve. Csak hogy tudjuk, a nagy félvezetős erősítők és előerősítők esetében a késlekedési idő általában 1-5 mikroszekundum (milliomod másodperc). A sebesség ezerszeresére növelésével a gyártó anélkül növelhette a helyi visszacsatolás mértékét (és ezzel drámai mértékben csökkenthette a teljes harmonikus torzítást), hogy ezzel az időzítések pontatlansága miatt torzult volna a készülék hangzása.

Bár a Soulution egy csapásra hírnevet szerzett magának a robusztus, szokatlanul háromdimenziós térleképezésű és életszerű hangzást produkáló AB osztályú erősítőivel és az A osztályú előerősítőivel (a két fenomenális hangszedő illesztő egységet, a 750-es és a 755-es modellt is beleértve), valamint az igen összetett, felettébb innovatív, az űrkorszakot idéző áramköri felépítéseivel, nagyon nem az a cég, ami elsőként jutna az eszünkbe, ha digitális forráskészülékekre gondolunk. A csúcskategóriás DAC készülékek, vagyis a digitális/analóg jelátalakítók általában az egyesekre és a nullákra szakosodott szakvállalatoktól, mint amilyen az MSB vagy a dCS, illetve az EMM Labs vagy a Berkeley Audio érkeznek. Éppen ezért robbant be igazi kellemes meglepetésként a 760 a köztudatba. Nagyon nem úgy szól, mint a többi, megszokott DAC, amelyeket volt szerencsém vagy a saját rendszeremben megvallatnom, vagy a szakkiállításokon hallottam őket szólni, vagy a barátaim, munkatársaim otthonában - azoknál sokkal jobban, egészen más karakterrel szólal meg.

A készüléket nézve aligha gondolna erre a felületes szemlélődő. A 760 pontosan úgy néz ki, mint a Soulution többi készüléke. Bauhaus-stílusban megépített szögletes doboz, ami már-már a Soulution védjegyévé vált, matt ezüst fémház, kis ablakban egy LCD kijelzővel az előlap bal oldalán. A többi Soulution készülékhez hasonlóan ugyanúgy három gomb található rajta, egy hálózati kapcsoló, egy némítógomb és programmód váltó gomb (ezzel állíthatja a csatornegyensúlyt, választhat bemenetet, szabályozhatja az előlapi kijelző fényerejét, stb.). A menüopciókat a három funkciógomb mellett található két nagyobb gomb közül az elsővel, a „Select” feliratúval válthatja. A Prog gombot megnyomva megjelenik a menü a kijelzőn, a Select gomb forgatásával jelenítheti meg sorban a választható menütételeket (ezek a kijelzőn jelennek meg egymás után), a gombot megnyomva választhatja ki a módosítani kívánt menütételt, majd a gombot ismét elforgatva jelennek meg a választható értékek a kijelzőn. Ezek közül is a gombot megnyomva választhatja ki a kívánt értéket. A Prog gombot ismét megnyomva lép vissza a készülék a normál üzemmódba. (Ugyanezt a műveletet a tartozék távvezérlővel is elvégezheti.)

A Select gombtól jobbra találjuk a hangerő szabályozó (Volume) gombot, amely a készülék analóg kimenő fokozatának kimenő szintjét szabályozza egy ultraprecíz, ultratranszparens, a Leedh jelfeldolgozó technológiára alapozott szerkezeti elemmel. (A 760-as volt az első készülék, amely a gyakorlatban is alkalmazta Gilles Milot sokat dicsért Leedh hangerő szabályozási megoldását- erről többet Cyrill beszél a keretes írásunkban.)

A teljesen analóg kiegészítő készülékéhez, a Soulution 755-es hangszedő illesztő erősítőhöz hasonlóan a 760-as is messze több, mint egy DAC - a 760 esetében valójában egy csúcskategóriás, A osztályban működő kifinomult előerősítővel egybeépített eszközről van szó (amelynek a belső sávszélessége 40 MHz, a jel/zaj aránya jobb, mint 140 dB, a csatorna elválasztása pedig meghaladja a 130 dB-es értéket.) Az előerősítő egység révén a készülék csúcskategóriás jellel tudja táplálni a tetszés szerint megválasztott erősítőt, el van látva a legkifinomultabb kezelőszervekkel és vezérlő eszközökkel (sőt valójában a kivételes képességű, szinte nulla torzítású és veszteségmentes Leedh Processing elven működik a hangerő szabályozója, a teljesítménytranzisztorokat pedig egy kifinomult számtógéphálózat linearizálja), hangzásminősége pedig megegyezik a Soulution csúcskategóriás, 50 ezer dollárba kerülő Seven Series 750-es vonalszintű előerősítőjének egyedülállóan jó hangzásával – vagyis megtakaríthatja ennek a méregdrága előerősítőnek a megvásárlását és a két készüléket összekötő, meglehetősen borsos árú összekötő kábelekre sem lesz szüksége. A 72 ezer dolláros árával a 760 nem igazán filléres cikk (sőt, igencsak messze áll attól), de ha csak digitális forrásjeleket hallgat, akkor tartsa szem előtt azt, hogy nem csak egy világszínvonalú DAC, de egyben egy osztályon felüli Soulution előerősítő birtokába is jut vele, amelybe egy 500.000 µF kapacitású tápegységet is beépített a gyártó.

A (szimmetrikus és aszimmetrikus) bemenetek a 760-as hátlapján találhatóak. Nem sorolom fel a Soulution DAC által kezelni tudott összes formátumot, bitmélységet és mintavételi frekvenciát (ezeket mind megtalálja a készülék műszaki adatinál a teszt végén). Legyen annyi elég, hogy a készülék szinte minden ismert formátummal megbirkózik, a PCM-től a 24/384 natív és az akár 5,64 MHz-es DSD formátumig (DoP).

A Leedh Processing hangerő szabályozó mellett a 760 számos egyéb új technológiai megoldással is büszkélkedhet, ilyen például a világ egyik legjobbjának tatott analóg kimeneti egysége, amely meghatározó mértékben közrejátszik az elképesztően jó hangzásában. Az elején kezdve, a 760-as DAC valamennyi PCM fájlt 24/352,8 vagy 24/384 formátumra skáláz fel a Sharc DSP áramkörrel. Amint Cyrill elárulta a vele folytatott beszélgetésben, a Soulution úgy hiszi, hogy “az interpoláció pontossága fontosabb, mint a magas órajel”, amihez a 760-as a nagy szakmai tekintélynek örvendő svájci Anagram Technologies SA cég algoritmusát használja. (Az analóg készülékekért rajongó barátom és a TAS munkatársam, Andre Jennings, aki a NASA számára fejlesztett digitális eszközöket, egyetért azzal, hogy a ”többletbitek” precíz interpolációja a legtökéletesebb digitális hangzáshoz vezető út titka – és a 352,8/384 kHz-re való felskálázás teszi azt tökéletessé.

A 760 egyedüllálló módon hasznosítja (a most a CH Precision főnökeként dolgozó Florian Cassy-t is korábban a csapatában tudó) Engineered SA segítségével kifejlesztett Soulution nullaFázis technológiáját. A ZeroPhase (nullaFázis) a hírek szerint megszünteti az összes DAC készülékben a nagyfrekvenciás zaj blokkolására és és az egyéb jeltorzulások elhárítására használt „analóg alulvágó szűrű által előidézett időzítési hibákat”. (Itt ismét a külön keretes írásunkra hívjuk fel a figyelmét.) A Soulution állítja, hogy az egyébként a 20 Hz és 100 kHz tartományban működő 760-as készüléknél a zeroPhase 80°-ról 1°-nál is kisebbre mérsékli a fáziseltolódást (ahol egy harmadrandű Bessel szűrőt használ a gyártó a 20 kHz-es vágási pontnál), amelynek közvetlen hozadéka a készülék hangzásában az, hogy “életszerűbbé válik a zene, háromdimenzióssá válik a hangzás, levegővel telik meg a hangszerek és az énekesek körüli tér”.

Az, hogy ez közvetlenül a zeroPhase eredménye-e vagy a zeroPhase és a 760-asban használt számos egyedi technológiai megoldás együttes hozadéka-e (vagy esetleg a szuperjó analóg kimeneti fokozata okozza-e), nem tudom megítélni, de azt kell hogy mondjam –amint arról mindjárt bővebben is olvashat- hogy a 760 elbűvölő hangzása minden árat megér. Azt is tartsák szem előtt, hogy ezt az értékítéletet hónapokkal azelőtt hoztam meg, mielőtt olvashattam volna azt, amit Cyrill erről a termékről írt.

A készülék azt a csalóka fényességet is megszünteti, amit oly gyakran vélünk hallani az analóg hanglemezek lejátszása során.

Amint azt az eddig tesztelt valamennyi csúcskategóriás DAC esetében hallottam, a kiváló hangzáshoz különlegesen  pontos órajelre is szükség van. A Soulution szerint “[az órában] a lehető legalacsonyabb fáziszaj sokkal fontosabb, mint maga a tartós frekvencia stabilitás”. Itt is Svájc néhány (a csúcskategóriás oszcillátorok fejlesztésében kimagasló eredményt produkáló) kiváló koponyájának a segítségével a Soulution kifejlesztette a különösen alacsony zajt produkáló TCXO (Temperature Compensated Crystal Oscillator, hőmérséklet kompenzált kristályoccillátor) technológiát.  Ez az órajeladó „nem az első, hanem a harmadik felhamonikusok” tartományában fut, mint-egy 100 MHz-es frekvencián működik. „Ez rendkívül gyors erősítő fokozatot igényel az oszcillátor körben, de ugyanakkor kiváló eredményt produkál a fázis zaj kioltásában.” A Soulution azt állítja, hogy még a legkifinomultabb OCXO-k (kályhavezérlésű kristályoszcillátorok), vagy a rudibium-alapú óraáramkörök sem olyan precízek, mint a TXCO, ezért is nincs a 760-os készüléken harmadik fél által szállított órajel bemenet (van viszont rajta órajel kimenet, amely révén a készülék az itt megjelenő órajellel harmadik fél által gyártott eszközök pontos vezérlésére alkalmas.

Legalább ilyen fontos a készülékbe épített DAC (digitális/analóg jelátalakító), meg az I/V átalakító fokozat is. A Soulution csak a D/A jelátalakítási funkció elvégzéséhez használ Burr-Brown eszközöket. (Nem használja ezen B-B lapkák felskálázási és szűrőfokozatait.) A DAC-lapkáról érkező áramimpulzusokat feszültségjellé alakítja, majd ezután szűri a jelet. “A belső 80 MHz-es sávszélességével ez az áram/feszültség átalakítás a lehető legjobb jel/zaj arányt és az elérhető legnagyobb dinamikát garantálja az analóg tartományban.”

A Soulution 760 másik fontos szerkezeti eleme a Critical Mass System Center Stage (Kritikus tömeg rendszerközéppont), ami valójában egy többrétegű csillapítással ellátott alátámasztást jelent. Mivel ezek a lábak nem leszerelhetőek, nem vihetőek át másik készülékre, valójában nem tudom megítélni, hogy mennyiben javítják azok a készülék hangzását. Ugyanakkor a Critical Mass állványokkal, talpakkal és készüléklábakkal más eszközöknél és rendszerekben szerzett tapasztalatom alapján úgy vélem, hogy a CMS lábak jelentős pozitív hatást gyakorolnak, lágyabbá és kifejezőbbé teszik a készülékek hangzását elsősorban a felső regiszterekben és valahogyan szerves egésszé kovácsolják a hangzást.

HOGYAN SZÓL A DIGITÁLIS SOLUTUION?

Azzal indítottam ezt a tesztet, hogy a Soulution 760 nagyon más, mint bármely más DAC, amelyet valaha is volt alkalmam tesztelni – és hogy nagyon is pozitív értelemben tér el azoktól a hangzása. Bár erősen hajlok arra, hogy gyakran használjam az „analógosabban” jelzőt arra, hogy ezt a különbséget definiáljam, nem változtat azon a tényen, hogy ez a DAC tényleg sokkal inkább analóg jelleggel szólal meg, mint ahogy az a már csaknem elcsépelt szóval, jelzővel jellemezhető. Talán a legjobban azzal írhatnám le a Soulution 760 (hátborzongatóan jó) hangját —érzékletesen— hogy képzeljük el Greg Beron csúcskategóriás Ultima4 OPS-DC 38 cm/mp sebességű szalagos magnójának a hangját a szalagzaj és a magas hangok árnyalatnyi fedettsége, fénytelensége nélkül. Nemcsak mentes ez a készülék a felső középtartomány és a legfelső regiszterek digitális készülékeknél megszokott elszíneződésétől, a Solutuion 760 teljesen megszüntette az analóg hanglemezek hallgatásánál gyakran tapasztalható leheletfinom árnyaltságát, amit főleg a lendületesebb MC hangszedők esetében tapasztalhatunk. Azt is nyugodtan állíthatom, hogy természetesen a legkiválóbb felvételeket alapul véve sohasem hallottam egyetlen DAC-ot sem (és csak néhány igazán kifinomult lemezjátszót és hangszedőt) olyan semlegesen és természetesen szólni a felső regiszterekben és a közép-tartományban, ahogyan azt a Soulution 760 teszi.

A leglátványosabban akkor győződhet meg erről, ha olyan digitális felvételt hallgat meg rajta, amely bővelkedik a cintányér által dominált ritmusképletekben. A legjobb, ha olyan felvételeket választ, ahol egy rúdra két cintányért helyeztek fel egymással háttal, köztük a rúddal, ahol a két cintányért külön-külön is („nyitottan”), vagy egyszerre („zártan”) lehet használni, amikor a két cintányér mintegy szendvicset alkot. Ilyenkor a két cintányér közötti távolságot egy lábpedállal tudjuk szabályozni. Az egyszerre zengetett két cintányér lágy, levegős “csik-a-csik-a-csik” hangot ad; de akár nyitottan (akár zártan) igen hangos visszhangban gazdag zengést is elő tudnak idézni, attól függően, hogy milyen erővel üti meg őket a zenész és milyen gyorsan csillapítja az utózengésüket. Gyakorlatilag bármely más tesztelt DAC esetében ez a cintányéregyüttes ércesen, kissé irritálóan szólalt meg, egyáltalán nem úgy, ahogyan azt az ütőhangszeres sforzando (vagyis hirtelenszerűen, teljes erővel) üti meg, inkább egy hirtelen erős csörrenést hallottam helyette, semekkora, vagy pici utóhangzással, lecsengéssel. Nem éreztem a levegőt, a teret a cintányér körül és hiányzott a lecsengés, amit élőben előadott műsornál olyan élvezetes hallani. Ami még ennél is fontosabb, hiányoltam a tesztelt készülékek esetében a megszólalás intenzitását, az erős hangzás időtartamának pontosságát, a hangszer igazi fémes hangját és azt az átütő, sokkoló hanghatást, amiért a zenész éppen ezt a hangkeltő módszert és elrendezést választotta. A Soulution 760 az első DAC amelyet hallgatva azt hallottam, amit hallani szerettem volna és amit hallanom is kellett, ha hiteles megszólaltatásról beszélünk.

Szó szerint lepadlóztam például azt a finomságot hallva, ahogyan Levon Helm—akit Al Kooper annak idején “óriás vasmetronómnak” nevezett—játszott a cintányérokkal a The Band Rock of Ages lemezének néhány részletén (többet is olvashat lejjebb erről a felvételről). Ez volt az első —és talán az egyetlen—alkalom, amikor egy digitális lejátszó eszközön, digitális forrást  hallgatva  megtapasztalhattam,  hogy  mennyire finoman és mennyire vadul tud bánni a cintányérokkal (és Helm esetében a pergődobjai fa keretével.)

A leütés/billentés ereje vagy finomsága és pontos időzítése alapján szoktuk megítélni az előadó művészi képességeit. A tanulásra az egyik legjobb eszköz Van Cliburn előadásában Prokofjev Harmadik zongoraversenye -egy olyan zenemű, ami nem tartozott a kedvenceim közé mindaddig, amíg meg nem hallgattam a Borresen 05 hangsugárzó és a Soulution 760 DAC alkotta pároson (bővebben a 309-es számban), és fel nem ismertem (valójában szinte látni lehetett), hogy milyen művészi érzékkel bánt Cliburn a hangszerével a második tétel híres-nevezetes negyedik variációjában, valamint a kódában, a harmadik tétel hasonlóan hírhedt és igen nagy próbatételt jelentő arpeggioiban.

Egyszerűen mennyei élvezet zenét hallgatni a 760-ossal, sohasem kábít el, sohasem terhel a digitális eszközöknél kényszerűségből már megszokott cifraságokkal.

A 760-osnak sikerült először a helyére rakni ezeket a dolgokat –a hangszert, az előadót, az előadó művészi kifejező erejét- még úgy is, hogy ezek a zene savát-borsát adó apróságok a legtöbbször olyan frenkvenciatartományban történnek, ahol a legtöbb egyéb digitális forráskészülék egyszerűen elveszti, vagy elfedi ezeket a részleteket.

Már az is elég lett volna, ha a Soulution csak a felső középtartományt és a magas hangokat tudta volna élet- és hangzáshűen reprodukálni – sőt akár áttörést is jelenthetett volna. De a készülék ennél sokkal többet nyújt! A legtöbb digitális készülék a felső középtartományt és a magas frekvenciás tartományt hajlamos sarkossá, túlhangsúlyozottá tenni, egyes esetekben meg éppen ellaposítani vagy túlságosan kiemelni, de emellett még az a rossz szokásuk is megvan, hogy mindent „diszkréten” csinálnak, mintha mindegyik hangszer vagy előadó önmagában, a többi hangszertől vagy előadótól függetlenül muzsikálna, nem egy szerves egészet, hanem egyenként sok-sok hangmozaikot hallunk egyszerre. Igaz persze, hogy a DAC-ok igen, talán túlzottan is részletgazdag képet adnak, de talán éppen ebben gyökerezik a probléma lényege. Olyan élesen és diszkréten képezik le az egyes hangszereket, hogy azok a másikától elszigelten szólalnak meg, mintha mindegyiket egy-egy külön kalitkában közelmikrofonozással vették volna fel, egyszerűen eltűnik a színpad, a közös zenélés összhangja, nem érezzük, hogy egy zenekar játszik, az egyes hangszerek együttes zenélését halljuk helyette a legtöbb digitális forráskészüléken úgy, mintha mindegyik zenész a maga is kuckójában, légüres térben játszana. Ez pontosan az ellentettje annak, amit HP „folytonosságnak” szokott nevezni –vagyis annak az érzésnek, amikor úgy halljuk, hogy a sok hangszer és előadó egyként muzsikál egy egységes térben.

A 760 nem “diszkréten” szól. Az analóg készülékekhez hasonlóan folyamatos a hangzása. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem fogja meghallani a szólóhangszerek kiemelését a saját hangzásterükben, vagy nem veszi észre a nagyzenekari részletek sokmikrofonos felvételeit, inkább azt jelenti, hogy amikor sok zenész tényleg együtt játszik, mint például Leonard Bernstein vezényletével a London Symphony Orchestra teszi Lennie saját Candide művének nyitányát előadva (Barber csodálatos Overture to The School for Scandal művével, az előző század amerikai zeneszerző által alkotott talán legszebb előjátékával együtt), tökéletesen érzékelni fogja azt az “együttlétet”—azt az élményt, amit egy nagyzenekar játéka jelenthet egy egységes nagy térben—anélkül, hogy ne hallaná ugyanakkor azt, hogy hogyan járulnak hozzá az egyes hangszerek a tökéletes összhang, a szerves egység megteremtéséhez.

Talán a legfontosabb dolog, amit a Soulution 760 a zenehallgatás élvezetéhez ad, egy szóban tömören (de lényegre törően) kifejezve az a zenehallgatás öröme.

Amit ugyancsak hallani fog, amit viszont a legtöbb digitális forráskészülék esetében meg biztosan nélkülöznie kell, az a harmadik dimenzió. Az igazat megvallva ez a háromdimenziós téralkotás a Soulution varázslatos saját hangzásvilágának meghatározó része. Ez a legkorszerűbb technológia által dominált cég az első pillanattól kezdve képes volt arra, hogy minden más félvezetős eszköznél levegősebben, testesebben, hangszínekben gazdagabban szólaljon meg. Ennek a légiességnek, ugyanakkor testes megszólalásnak, a hangszínek gazdagságának az ára a talán kissé kevésbé részletező megszólalás, ami egyesek számára (közülük néhányat én is ismerek) egyben a finom részletek hiányát is jelentheti. Ez azonban csak érzéki csalódás, amit az okoz, hogy ezek a hiányolt finom részletek be vannak ágyazva, „beépültek” a háromdimenziós térleképezésbe, nem a megszokott módon a kétdimenziós tér felszínén úsznak, első hallásra megszépítve a készülék hangzását. A valós életben, élőzenét hallgatva tökéletesen érzékeljük, tisztán halljuk a hangszerek/az előadóművészek hangjának minden apró részletét (és ugyanúgy a 760-ast hallgatva is), de úgy halljuk, mintha láthatatlanul össze lennének kötve az azt megszólaltató hangszerrel, az azon játszó kézzel, a kezet irányító tudattal, szellemmel, a zene lelkével és inspriációjával. Éppen ez a szerves kötődés, ez az organikus összhang az, ami hiányzik a digitális eszközökből és ez, ami nagyon is megvan, jól érzékelhető a Soulution 760 hangjában.

Talán a legfontosabb dolog, amit a Soulution 760 a zenehallgatás élvezetéhez ad, egy szóban tömören (de lényegre törően) kifejezve az a zenehallgatás öröme. Egyszerűen mennyei érzés zenét hallgatni a 760-ason, amely készülék hosszú időn át sem fárasztja el, megkíméli a digitális készülékeknél kényszerűségből már megszokott torzulásoktól és torzításoktól. A zavaró, zeneietlen zajoktól való mentesség, a tiszta zenei információ érezhető többlete, a természetes térhangzás, a levegős, nyílt megszólalás és az egyes zenei történések folyamatossága, egymásba láncolása az, amit egyetlen más DAC esetében sem volt szerencsém eddig hallani. Mindig, amikor a semlegesség (a hangszín, az ütem, a leütések intenzitása és időtartama mesterségesen keltett kiemelésének vagy torzításának hiánya) a teljesség (a zenei, hangszeres előadás tökéletes, hiánytalan reprodukálása, a zenei esemény és a létrejötte körülményeinek teljes és hiánytalan reprodukálása) érzésével párosul, akkor a zene csaknem olyan módon szólal meg, ahogyan azt a valóságban halljuk, vagy hallottuk. Még ennél is fontosabb, hogy sokkal jobban megérint, mint az élő zene – örömmel és csodálattal tölt el, hogy ilyen művészi tökéletességgel sikerült egy adott feladatot megoldani.

A 760 valamennyi erényének megtapasztalásához érdemes meghallgatni a Rock of Ages, a The Band sajnálatos módon erősen alulértékelt, a banda 1970. december 28-a és szilvesztere közötti 4 napja alatt New Yorkban, a The Academy of Music hangverseny-termében élőben rögzített duplalemezének 2014-ben (Bob Clearmountain által) készített újrakevert változatát. (A lemezt először a Capitol hozta forgalomba 1972-ben.)

Aligha tudnám jobban leírni azt, hogy mit tett a The Band, mint ahogyan azt Andrew Romano megtette már 2017-ben, online a The Daily Beast oldalán (https://www.thedailybeast.com/the-bands-rock-of-ages-is-the-greatest-live-album-ever ). ahol úgy nyilatkozott (igen meggyőzően), hogy a Rock of Ages a valaha rögzített legjobb élő koncertfelvétel: “Mindig volt valami eredeti a The Band megszólalásában. Ilyen volt például a vokál. Csak a kezdők kedvéért: alig akadt más zenekar, amelyben három szólóénekes volt a csapatban. Na igen, a Beatlesnek is volt három, meg a Beach Boys bandában is hárman énekeltek, mi több, káprázatosan szép összhangban. Sőt, a Beatlest és a Beach Boys-t részben az tette olyan naggyá, hogy a hármuk hangja tökéletesen egybeolvadt, perfekt harmóniában volt egymással és a zenével. Tényleg együtt, egy hangon énekeltek.

“A The Band kicsit más volt. Levon Helm hangja egy igazi Delta torokhang jellegű dörmögés. Richard Manuel feketekávé sóhaj. Rick Danko énekhangja meg egy kristálytiszta, magas színezetű zokogás. Nagyon nem a megszokott módon szólt az énekük. Amikor énekeltek, összevissza csapongtak, egymás alá és fölé intonáltak. Látszólag nem is törekedtek arra, hogy szépen összeillesszék egymással a hangmozaikokat. Mégis, az egész együtt megnyugtatóan jól hangzott, több mint élvezetes előadást produkáltak. Közel olyan hatást értek el az előadásmódjukkal, mint a Lennon-McCartney-Harrison, vagy a Wilson-Love klán. A harmóniára is igaz ugyanis általában, hogy az egész több mint az összetevők összege. De igaz az is, hogy a The Band előadásában mindig kihalljuk az egyes összetevőket is az egyébként harmonikus egészből, aligha vitatható el az egyes komponensek ereje és szépsége. Lélegzetállítóan szép, ha két vagy több ember hangja tökéletesen összesímul, szerves egységet alkot, de az is igaz, hogy több mint élvezetes a The Band produkcióját hallgatni – minden másodperce egy-egy új meglepetést, frazírozást, hangárnyalatot hoz, valahányszor újrahallgatva mindig valami újat fedezünk fel benne és már ez is az ismételt meghallgatásra ösztönöz. Nem is nagyon ismerek más együttest, amelynél ezt a hatást éreztem volna.”

Hogy egészen pontosan megértsük, hogyan frazíroz Romano olyan gördülékenyen (és helyesen) —hogy megérezzük az egyedi hangzás és az együtt zenélés együtt történését a The Band előadói sítlusában-, csak hallgassuk meg, hogy hogyan mondja ki Danko, Manuel és Helm tökéletes harmóniában a “road” szót (a The Band Rock of Ages albumán található “This Wheel’s On Fire” felvételen [Danko és Dylan közös szerzeménye] az együttes feledhetetlen tolmácsolásában a “rolling down the road” sorban). Tökéletes a harmónia, mégis az egész a három nagyon is különböző hang egyedi jellegeinek is pontos lenyomata, egyértelműen tetten érhető, kihallható mindegyikük hangjának jellegzetessége, mégis egy szerves egységet képez a hangzás, de erre a csodára csak a 760-as volt képes eddig.

Ahhoz, hogy hangszeresen is átérezhesse ezt a csodát, hallgasson bele a “Stage Fright” virtuóz bevezetésébe —ami Manuel erős zongora arpeggioival és a húrok közé csapásával indul, majd Danko érintés nélküli basszusgitárjának berregése követi, végül pedig Helm pergődobjának és lábdobjának precíz megütése, tompa puffanása teszi teljessé (az utóbbit a játszó cintányér finom megütése teszi hangsúlyossá). Itt lép be Hudson karneváli tobzódása a Lowrey orgonán (ami hamarosan madárénekre vált, dorombszerű clavinet alápontozással, amikor Danko a “sings just like a bird”, madárszerűen dalol) részhez ér és Robertson Fender gitárjának mély tónusú megszólalása ellenpontozza. Varázslatos, azonnal magával ragadó az egyes hangok, textúrák és térhanghatások ilyen szerves egymásra épülése, ami a The Band együttesre olyannyira jellemző hangharmóniában egyesül, tökéletesen passzolva Danko kissé bárdolatlannak tűnő énekhangjához. A 760 az első pillanattól kezdve pontosan jelzi, hogy ki mit csinál a színpadon, hogyan dogoznak össze és mit ad ez a zenei összhanghoz.

De tehetünk egy próbát a “Get Up, Jake” felvétellell is, a The Band albumhoz írt, de végül arra fel nem került vicces kis darabbal, a fülbemászó, Helm és Danko virtuóz dob és basszus tudásával megédesített melódiájával, amit Hudson Lowrey orgonajátéka és Robertson Fender gitárja terel át a blues világába, majd terel vissza az eredeti légkörbe Manuel és Helm a hirtelen harmóniába hozott kis kórussal. A The Band legtöbb zenéjéhez hasonlóan a “Get Up, Jake” is olyan fajta muzsika, amit már az ükapáink is játszhattak volna, de az együttes friss és ünnepi jelleggel frissítette fel – mint ahogy egy karácsonyfát ékesítenek a karácsonyra ráaggatott új, pompás díszek. A 760-as nemcsak úgy szólaltatja meg ezt a muzsikát, mintha ott lenne az előadáson, hanem ezt az új/régi érzést keltő hangulatot árasztja.

Nehéz lett volna jobb zeneszámokat lelnem annak érzékeltetésére, hogy hogyan építi újra az előadást a Soulution 760-as az apró részletekből teljes egésszé úgy, hogy közben a részletek sem vesznek el, hogy mennyire életszerűen három dimenziós a hangzása, hogy mennyire folytonosan árad a zene anélkül, hogy áldozatul esnének a folytonosságnak a halk és finom részletek, hogy mennyire teljes és természetes a hangja, mennyire életszerűek a hangszínek, nincs magaskiemelés és a mélyei sem természetellenesen testesek (amint többször is említettem, ez a DAC semleges), hogy milyen életszerűen képes reprodukálni a teljes dinamikaskálát, precízebben, mint bármely általam eddig tesztelt és meghallgatott DAC és hogy milyen hiteles színpadképet rajzol fel, hogy levegővel teli a sznpad és a zenészek közötti és feletti tér, ami olyan élmény, amit aligha szoktunk hallani a digitális forráskészülékeknél.

Azért is választottam a Rock of Ages lemezt, mert a Soulution 760 segítségével ismét szerelembe estem ezzel az albummal. Olyan magával ragadó hitelességgel mutatta meg a készülék a The Band játékát együttesként és egyénenként, ahogyan korábban csak élőben hallottam tőlük – mindent elárult a stílusukról, a hangszereikről, a felállásukról. Ami ennél is fontosabb, újra átélhettem annak a legendás újévi koncertnek a hangulatát az Academy of Music színpadán az East 14 Streeten. Életre keltette a The Band zenekart, a koncertterem atmoszféráját, a tomboló közönséget, minden hang élt, a szinte láthatóvá vált általa az előadás – és mindez határtalan örömmel (majd nem sokkal később némi keserédes nosztalgiával töltött el, azirtánt ami korábban volt és ma már nincs).

APRÓ HIÁNYOSSÁGOK

Korábban már említettem, hogy a Soulution 760 nem az a DAC, ami lefárasztja a túlzásba vitt részletező képességével. Miután a készülék annyi minden (fontos) dolgot teremt újra és szervez homogén egységbe, amit más DAC-ok képtelenek megtenni (mint amilyen a levegősség, az életteli megszólalás, a harmadik dimenzió), kétségtelenül nem az analitikus felbontás a készülék fő erőssége. Ebben a vonatkozásaban –mint általában a legtöbb Soulution termékre igaz- inkább emlékeztet a csöves készülékek hangzására, mint a félvezetős készülékekére. Hozza a részleteket, de amint arra már többször is utaltam, a részletekre bontás helyett egy szerves egészet rajzol fel, sok apró részletből összerakva, a részleteket a zene szövetébe ágyazza—pontosan úgy, ahogyan az élőzenénél halljuk a zenét és azt is, hogy ki hol és milyen hangszeren és hogyan játszik-ahelyett, hogy a részleteket külön-külön tálcán szolgálná fel egy-egy újabb fogásként.  Amint mondtam, ha egy  röntgenképszerű leképezést  vár a DAC-tól, akkor ne a 760-ast válassza, de ha mégis megteszi, soha többet nem fog másik DAC-ot vásárolni már.

Kevéssé vitatható az, hogy a Soulution 760 még nem kapott hivatalos Roon-tanúsítványt. Bár hibátlanul lejátssza a Roon kódolású felvételeket, mégis sokan (időnként engem is beleértve) úgy gondolják, hogy ez bizony komoly fogyatékossága a készüléknek. Ráadásul nem csak ROON-tanúsítványa nincs, még csak nem is MQA-kompatibilis.

Itt van a teljes csomag, digitális kompromisszumoktól mentesen, ami (legalábbis számomra) ezerszeresen sokszorozza az élményt.

Ennek igen egyszerű oka van: Hammer (a digitális audió világ sok más nagy nevével egyetemben) nem szereti az MQA formátumot. Bevallom, én szeretem az MQA-t, bár azt is el kell ismernem, hogy egyszer sem hiányzott, amikor részben kibontott MQA felvételeket hallgattam a 760-ason. (A Roon nem bontja ki az eredetileg 88,2 vagy 96 kHz felvételeket), Talán azért nem, mert a 760 minden lejátszott felvételt felskáláz, talán az egyedülállóan jó fázislinearitása okán, de az is lehet, hogy az igen pontos órajele, vagy talán a kifinomult hangerő szabályozó megoldása, a kiváló analóg kimenő fokozata teszi, de egy MQA-kompatibilis DAC készülékkel közvetlenül összehasonlítva egyértelműen a Soulution készülékre szavaztam. Azt is biztosan mondhatom, hogy egy pillanatra sem tántorított el az alapos teszttől az, hogy a készülék nem Roon, illetve MQA-komaptibilis. Másnak is azt üzenem, hogy sokat veszít, ha emiatt mond le a készülék megvallatásáról, vagy megvételéről!

Nem vitás, 72 ezer dollár nem kis pénz egy DAC-ért. De az is igaz, hogy korántsem csak egy DAC-ot kap, ha a Soulution 760-as mellett dönt. Amint a bevezetőben utaltam rá, egy világszínvonalú, egyedülállóan kifinomult és tökéletesen veszteségmentes hangerő szabályozóval szabályozott analóg kimenő fokozatot is tartalmaz a készülék. (Igen jól hallható előnyökkel jár a Leedh-féle hangerő szabályzás, érezhetően javul a jelenlétérzet és a hangzás tisztasága - nem orbitálisan nagyobb a különbség, de érezhetően jobban szól vele a készülék.) Az, hogy mindez együtt a 760 javára billenti-e a mérleget, leginkább attól függ, hogy mennyire elkötelezett a digitális technika iránt.

A KÖVETKEZTETÉSE

Amennyiben csak –vagy elsődlegesen- csak nullákat és egyeseket hallgat—, az ártól függetlenül aligha tudnék bármi mást, mint a Soulution 760-at javasolni. Annyi mindennel többet nyújt, főleg azon a téren, amit olyannyira szeretek és amit mindig is hallani szerettem volna a legjobb felvételeket lejátszva. Itt teljes csomagot kap a vevő: levegőt, életteli, eleven hangzást, teret, jól dimenzionáltságot, hihetetlenül széles dinamikai skálát, lázba hozóan hiteles tranzienseket (már amennyiben a felvétel is lázba hozóan hiteles tranzienseket tartalmaz), mesés mélyhangokat és (ugyanakkor) mesébe illően kifinomult magasakat, mindezt úgy, hogy a készülék mentes mindenféle digitális kompromisszumtól, ami -legalábbis számomra- legalább ezerszeresére növeli a hangzásélményt.

Mi mást mondhatnék még? Amikor ez az írás fogant, úgy gondoltam, hogy a Soulution 760 (több lóhossznyi előnnyel) a legzeneibb DAC, amit valaha is volt szerencsém hallani.

 

A KÉSZÜLÉK MŰSZAKI ADATAI ÉS ÁRA

Analóg kimenetei: Egy pár szimmetrikus (XLR), egy pár aszimmetrikus (RCA)

Frekvencia átvitele: 0 Hz – 200 kHz (DXD)

Torzítás (THT+Z): <0,001 %

Jel/zaj arány: >140 dB

Csatorna elválasztása: >130 dB

Kimeneti impedancia: 2 ohm (szimmetrikus),

2 ohm (aszimmetrikus, RCA)

Kimenő feszültség: 4 VRMS (szimmetrikus)

2 VRMS (aszimmetrikus, RCA)

Legnagyobb kimenő áram: 1 A (a védőáram-kör korlátozza)

Hangerő szabályozási tartomány: 0 – 79 dB, 01 dB-es lépésekben

Digitális bemenetek: AES/EBU, SPDIF-RCA, optikai, USB, hálózat

Digitális kimenetek: AES/EBU, SPDIF-RCA, órajel BNC aljzaton

Felismert digitális fájlformátumok: WAV, AIFF, FLAC, DSF, DFF, DXD, MP3, AAC

Bitmélység/mintavételi frekvencia (max): AES/EBU: 24 bit/192 kHz, SPDIF: 24 bit/192 kHz, optikai¨24 bit/96 kHz, 24 bit/384 kHz, USB: 1 bit/5,64 MHz, 24 bit/384 kHz. Hálózat: 1 bit/5,64 MHz,

Méretei: 480 x 167 x 450 mm

Tömege: kb.30 kg.

Amerikai listára: 72.000 USD/pár

AXISS DISTRIBUTION INC. (az amerikai forgalmazó)

17800 South Main Street, Suite 109

Gardena, CA 90248

(+001-310) 329-0187

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

axissaudio.com

JV REFERENCIA RENDSZERE

Hangsugárzók: MBL 101 X-treme, Magico

M3, Borreson Acoustics 05, Voxativ 9.87,

Avantgarde Zero 1, MartinLogan CLX, Magnepan LRS, 1.7 és 30.7

Mélynyomók: JL Audio Gotham (pár), Magico

QSub 15 (pár)

Vonalszintű előerősítők

MBL 6010 D, Soulution 725,

Constellation Audio Altair II, Siltech

SAGA System C1, Air Tight ATE-2001

Reference

Hangszedő illesztő előerősítők

Soulution 755, Clearaudio Absolute Phono,

Walker Proscenium V, Constellation Audio Perseus

Teljesítményerősítők: MBL 9008 A, Soulution

711, Constellation Audio Hercules II Stereo, Air Tight 3211, Air Tight ATM-2001, Zanden Audio Systems Model 9600, Siltech SAGA System V1/P1, Odyssey Audio Stratos, Voxa-tiv Integrated 805

Analóg forráskészülékek: Clearaudio Master Innovation, Acoustic Signature Invictus Jr./T-9000, Walker Audio Proscenium Black Diamond Mk V, TW Acustic Black Knight/TW Raven 10.5, AMG Viella 12

Orsós magnetofon: United Home Audio Ultimate 4 OPS

 

Hangszedők: Clearaudio Goldfinger Statement, Air Tight Opus 1, Ortofon MC Anna, Ortofon MC A90

Digitális forráskészülékek: MSB Reference DAC, Berkeley Alpha DAC 2,

Kábelek és összekötő kábelek: Crystal Cable Ultimate Dream, Synergistic Research Galileo UEF, Ansuz Acoustics Diamond

Hálózati tápkábelek: Crystal Cable Ultimate Dream, Synergistic Research Galileo UEF, Ansuz Acoustics DTC

Tápáram stabilizáló: AudioQuest Niagara

5000 (kettő), Synergistic Research Galileo

UEF, Technical Brain

Állványok: Critical Mass Systems MAXXUM és QXK készülék- és erősítő állványok

Teremakusztika javítók: Stein Music H2 Harmonizer system, Synergistic Research UEF Acoustic panelek/Atmosphere XL4/UEF

Acoustic Dot system, Synergistic Research

ART system, Shakti Hallographs (6), Zanden

Acoustic panelek, A/V Room Services Metu akusuztik panelek és hangcsapdák, ASC Tube Traps

Tartozékok: Symposium Isis és Ultra készülék-tartó lapok, S mposium görgős blokkok és Fat Padz, Walker Prologue Reference készülék és erősítő állványok, Walker Valid Points és Resonance Control lemezek, Clearaudio Double Matrix Professional Sonic lemeztisz-tító, Synergistic Research RED Quantum biztosítók, HiFi-Tuningsilver/gold biztosítók

 

A Soulution termékeket Magyarországon kizárólagos jelleggel forgalmazza:

Limar Audio Kft. 1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. em. 4/a

Telefon: (+36-1) 359-3136, (+36-1) 329-2980

Fax: (+36-1) 359-3137

E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.">Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Honlap: www.limar.hu 

Megjelent az Advance Paris HDT800

Nagyfelbontású bluetooth aptx HD jeladó

A HDT800 jeladó egy igen sokoldalú eszköz, segítségével az alábbi szolgáltatások érhetőek el:

Vezeték nélküli nagyfelbontású, csúcsminőségű jeltovábbítás a TV-készülék és egy vagy két Bluetooth csatolóval ellátott fejhallgató között.

Vezeték nélküli nagyfelbontású hangtovábbítás két HiFi eszköz között. Ebben az esetben a hangtovábbítás a HDT 800 és egy Bluetooth* aptX vagy aptX HD (pl.: WTX500, WTX700, WTX1100, WTX-TUBES) között történik.

Vezeték nélküli hangtovábbítás egy PC vagy MAC és egy HiFi rendszer között. Ez esetben a PC/MAC a HDT800 eszközhöz kapcsolódik, miközben a HiFi rendszert egy Bluetooth* aptX vagy aptX HD vevőegységgel (pl.: WTX500, WTX700, WTX1100, WTX-TUBES) kell felszerelni.

* A HDT800 aptX, aptX-HD kodeket használ, de emellett az alapkiépítésű Bluetooth vevőegységekkel is kompatibilis maradt.Ugyanakkor HD minőség csak akkor érhető el, ha a jeladó és a vevőegység egyaránt támogatja az aptX HD formátumot.

Ezt a magas szintű megoldást csak egy RISC processzor és egy Kalimba 24 bites/120 MHz-es DSP (digitális jelfeldolgozó egység) kombináció-jával tudtuk elérni, amely a Bluetooth felületen keresztül 24 bites jeltovábbítást tesz lehetővé.

A doboz tartalma:

A: HDT800 vezeték nélküli HD jeladó

B: Hálózati tápegység

C: USB töltőkábel

D: Optikai digitális audió kábel

E: 3,5 mm-es jack dugós audió kábel

F: 3,5 mm-es jack dugós – RCA csatlakozós kábel

G: Használati utasítás idegen nyelven    

Műszaki adatai:

Áramköri lapka; CSR 8675

Bluetooth szabvány;4:2

Kodekek;aptx,aptX HD,AAC, SBC

Feldolgozás;RISC + DSP Kalimba 24 bit, 120 MHz

Méretei;70 mm széles x 66 mm mély x 20 mm magas

Elérhető a Crystal Connect Art Series katalógusa

Elérhető a Crystal Connect Art Series katalógusa

CrystalConnect, mert számít a teljesítmény…

Egy jó évtizeddel ezelőtt a Crystal Cable már alaposan eltért a megszokottól…

Amikor a csúcskategóriás kábelek egyre kövérebbek, nehezebbek és merevebbek lettek és így egyre nehezebb lett velük bánni, mi elegáns, rugalmas, alacsony veszteségű kábelekkel jelentünk meg a piacon. Akkor is az elérhető legfejlettebb fémkohászati eljárások és egyedi szigetelő anyagok, meg az egyedi szerkezeti felépítés ötvözésével teremtettünk újat. A legkifinomultabb technológia alkalmazása mellett már akkor is nagy figyelmet fordítottunk a termékeink zenei megszólalására, eredményeként egyedülállóan hitelesen adták vissza a kábeleink a felvétel atmoszféráját és legfinomabb részleteit is. Ezekből az első termékekből azután fokozatosan egy, a lehetséges alkalmazási terület minden szegmensét lefedő, többszörösen díjnyertes kábelcsalád fejlődött ki, amely először teremtette meg a műszaki lehetőségek és a magas szintű zeneiség addig soha nem látott harmóniáját.

Most ismét megtettük…

A legújabb fémmegmunkálási ismereteinket és a kábelek szerkezeti felépítésének és külső-belső kialakításának terén szerzett sokéves tapasztalatunkat és úttörő jellegű felismeréseinket ötvözve ismét szintet léptünk a kábeleink zenei képességei terén. Ez a minőségi ugrás olyan jelentős, hogy egyben új fejezetet is nyitott a cégünk történetében. Ezt a tényt alapul véve új név alatt új termékcsaládot alakítottunk ki, egyben új márkanév hozzájuk rendelésével is jeleztük, hogy új osztályt teremtettünk a termékpalettánkon.

A CrystalConnect név választásával is azt üzenjük, hogy a termékeink (kábeleink, elektronikáink és hangsugárzóink) nem csak a szórakoztatóelektronikai eszközeit kötik össze, de egyben Ön és a zene között is kapcsolatot teremtenek.

Az új Art Series termékválasztékunk három kábelcsaládot foglal egybe – Monet, van Gogh és da Vinci – mindegyiket egy-egy olyan művészről neveztük el, akik maguk is valamilyen forradalmat váltottak ki és új művészeti kifejezési eszközt honosítottak meg.

 

Robert Winterhoff                       Edwin Rijnveld                       Viktor de Leeuw

Chief Executive Officer                     Technical Director                         Operations Director

 

Cégvezető                                   Műszaki igazgató                   Termelési igazgató

 

További információkért töltse le a teljes katalógust: A katalógus letöltése

Megjelent az SME Model 6

A Model 6 a kategóriájában vezető pozícióban lévő integrált lemezjátszó, amely a kiváló hangzást biztosító mérnöki munka mellett tovább őrzi azt a tökéletességre törekvő összeszerelési és kivitelezési minőséget, amely az SME céget híressé és világszerte elismertté tette, technológia szempontból a korábbiaknál is kifinomultabb anyagokkal kiegészítve. A Model 6 a nagy elismerést kiváltott SME M2-9 hangkar továbbfejlesztett változatát kapta, amely 2- 12 gramm közötti tömegű hangszedőket tud fogadni, MM és MC hangszedőkkel egyaránt használható. A lemezjátszó vázát egyetlen nagy fajsúlyú polímer műgyanta tömbből martuk ki CNC szerszámgépekkel, így kis mérete ellenére is kimagaslóan jó rezonanciagátló tulajdonságokkal rendelkezik, ezzel is egyedülállóan jó hangzásteljesítményt biztosítva a készüléknek. A fő tányércsapágy, a meghajtó orsó és a szíjtárcsa ugyanolyan szigorú szabványok szerint és méretpontosan készült, mint az a csúcskategóriás SME termékeknél megszokott. Emellett a Model 6 az új generációs, kifinomult fordulatszám szabályozó elektronikával érkezik, amely széles értéktartomány között biztosít igen pontos sebességszabályozást.

Megjelent a Lumin Infra Távirányító Csomag

Infra Távirányító Csomag – egy alternatív opció az összes Lumin eszközének az irányitására

Miután minden Lumin modell megkapta a Leedh hangerőszabályzást, elárasztottak minket a fizikai távirányító iránti kérések azoktól az ügyfelektől, akik eltávolították az előerősítőjüket a rendszerükből.

A fejlesztésünk eredménye az Infra Távirányító Csomag, ami kompatibilis MINDEN Lumin eszközzel függetlenül attól, hogy az használja-e a Leedh hangerőszabályzást vagy sem.

Elindult a kiszállítás. A Lumin Infra Távirányító Csomag készen áll a szállításra. Kérjük keresse fel Lumin disztribútorát a rendelése leadásához.

Tapinthatóan pontos hangerő szabályzás és még több…

Kivételes minőségű távirányító és IR szenzor - Ausztriában készült

Minden Lumin modellel kompatibilis*

Nincs szükség alkalmazás használatára a hangerő növeléséhez, csökkentéséhez, némításhoz, lejátszáshoz, szüneteltetéshez, előre- és hátraugráshoz, véletlenszerű lejátszáshoz, ismétléshez és a ki- és bekapcsoláshoz

Roon kompatibilis

Kifejezetten hasznos előerősítő nélküli rendszerek esetén

*Szükség van egy üres USB portra

További információt ide kattintva talál.

Megjelent az Advance Paris A10 Classic

Igazolt zenei megszólalás

Az új A10 CLASSIC erősítővel az volt a célunk, hogy a méltán nagy visszhangot kiváltott, a magával ragadó zeneisége és eleven, levegős hangzása okán sok elismerést kapott X-i1100 által inspirálva egy audiofil integrált erősítőt alkossunk.

Az A10 tökéletesen jövőbiztos és könnyen használható. Klasszikus vonalvezetése időtlen eleganciát sugároz, a tetszetős ház ECC81/12AT7 elektroncsövekkel megépített előfokot és egy 2 x 130 wattos A/B osztályú, ellenütemű kapcsolásos teljesítményerősítő fokozatot rejt magában. Ilyen módon a két világ javát egyesíti.

A készülék belső felépítésére is a modernség jellemző: Mikroprocesszor vezérli a központi kódoló egység által engedélyezett funkciókat, a beállító és kezelőmenüt rövid, vagy hosszú gombnyomással jeleníthetjük meg. A menüben lépkedhetünk az alábbi bemenetek között: 6 analóg (RCA), egy MM hangszedő jelét fogadó és háromféle (100, 200, 320 pF) kapacitásértékre állítható bemenetet is beleértve, egy szimmetrikus (XLR), 5 digitális (3 optikai, egy S/PDIF és egy USB audio, valamint az XFTB01 aptX vagy az XFTB02 aptX HD Bluetooth vevőegység fogadására aljzat a választék. Egy USB-A aljzat fogadja a hordozható eszközökön, vagy USB kulcson tárolt MP3 fájlokat. Emellett két HDMI bemenet is kapcsolható a beállításokra szolgáló System Setting menüben. Az egyikhez egy DVD lejátszó, a másikhoz pedig egy az ARC funkciót és a CEC protokollt támogató megjelenítő eszköz csatlakoztatható.

A menüben tekinthetjük meg a rendszerre vonatkozó információt is,a kiválasztott hangsugárzókat (A, B vagy A + B), a hangosságérzés és a jelút (serious, acute vagy bypass) beállításokat, az automatikus készenléti üzemmódra váltás (vagy sem) várakozási idejét (5 - 90 perc). Ugyancsak itt ellenőrizhetjük az A10-es készüléket távolról, vagy a mini jack dugós kábellel a megfelelő aljzathoz csatlakoztatott más készülékről be-/kikapcsoló kapcsoló be-/kimenetek beállításait is. Az A10 készülékhez két mélynyomó csatlakoztatható, a paraméterei az előerősítőn vagy az erősítőn külön-külön állíthatóak be. A rögzített szintű vonalkimenetre kazettás magnó, MD vagy egyéb felvétel készítésére alkalmas készülék csatlakoztatható. A hátlapon található High Bias (magas előfeszítési szint) kapcsolóval a teljesítményerősítő fokozat első néhány wattjáig A osztályú üzemmódra kapcsolható a készülék.

Az A10 igen sok tesztelő tetszését nyerte már el, sok drágább és többet ígérő készülékkel is versenyben van. Minden bizonnyal nagy sikerre számíthat az igényes felhasználók körében.

 

A készülék műszaki adatai:

Kimenő teljesítménye

  8 ω, 4 ω és 2,66 ω 130 w, 190 w és 250 w

Kimenő szintje

 aszimmetrikus (legnagyobb hangerőn) 9 volt

Frekvencia átvitele

  (+/-3 db) 20 hz - 80 khz között

Torzítása

  < 0,006 % 1 khz-en/1 watton, <0,02 % 32 watton

Jel/zaj aránya

  98 db

Kimeneti  impedanciája

  10 kω

Dac  digitális audió akm

 ak4490 (32 bit – 768 khz)

Digitális audió pcm jeladó

 ak4118

 

Usb/dsd csatoló:

* Optikai digitális audió bemenet: 24 bit – 96 kHz PCM

* Koaxiális digitális audió bemenet: 24 bit – 192 kHz PCM

* USB audió PCM bemenet: 24 bit/32 bit 44,1 kHz – 384 kHz

* USB audió PCM bemenet: 2,8 MHz (DSD64)-DOP/5,6 MHz,

                                              (DSD128)-DOP/11,2 MHz (DSD 256)-DOP

Hálózati tápáram igény

  115/230 v 50/60 hz

Legnagyobb áramfelvétele

 900 w

Méretei

  175 mm magas x  385 mm mély  x  430 mm széles

Nettó tömege

  14,5 kg              információ

Tipusszőma

 a10 classic

Ean kódja

 3760179291988

A doboz mérete

 53*47,5*28 cm

Bruttó tömege

 17 kg (még pontosítandó)

 

Megjelent a CrystalConnect új termékcsaládja, az Art Seriesh

Elst, Hollandia, 2020. október — A CrystalConnect nagy várakozással jelentette be az új zászlóshajó termékcsaládját: Az Art Series termékeket. A készítéséhez minden eddiginél jobb minőségű anyagokat, új technológiát, új szerkesztési elveket alkalmazunk, de mindenekelőtt a termékek zeneiségét tartottuk szem előtt.

A hét elején mutattuk be a világnak az Art Series termékeinket a Shanghaiban megrendezett nemzetközi csúcskategóriás készülék bemutatón (Shanghai International High-End Show), ahol Edwin Rijnveld, a CrystalConnect műszaki igazgatója (CTO) és alapítója tájékoztatta a megjelent szakembere-ket és a sajtó munkatársait arról, hogy miért szólnak az új termékek életszerűbben, sokkal kifinomultabban és cizelláltabban mint más gyártók kábelei: Amikor egy nagy zenész létrehoz vagy előad egy művet, minden az időről, az időzítésről, a zene lendületéről szól. A CrystalConnect csúcsminőségű anyagai és a gondos szerelés nemcsak a zene ritmusát és lendületét, harmóniáját tartják meg, hanem emellett a mű létrejöttének célját és feladatát is tolmácsolják, azt, ahogyan a zenélés, vagy zenehallgatás közben a zene a lélekkel kommunikál.”

A termékpalettánk új zászlóshajója három teljesítményszintre tagolható – Monet, van Gogh és da Vinci – mindegyik egy a maga nemében forradalmi újítást bevezető, a művészi elképzeléseit másképpen kifejező művészről kapta a nevét. Az egyes csoportok mindegyikében az összekötő kábelek teljes választéka, hangszórókábelek, tápkábelek és digitális összekötő kábelek megtalálhatóak. A teljes Art Series termékcsalád magja a legújabb fejlesztésű tömör egykristályos Crystal Silver vezető újszerű elrendezésben és új szigetelő anyagokkal körbevéve. Az azonos szerkezeti felépítés azzal az előnnyel jár, hogy a különféle minőségi szintű termékcsaládok kábelei egymással is kombinálhatóak.

Robert Winterhoff, a CrystalConnect cégvezetője (CEO): "Őszinte köszönetemet szeretném tolmácsolni a fejlesztő részlegünk munkatársainak. A legkönnyebben úgy tehetjük boldoggá ügyfeleinket, ha a termékeinkkel, szolgáltatásainkkal felülmúljuk a várakozásaikat. Olyan eredményeket értünk el most, amelyek könnyen igazolhatók, mérhetőek és jól hallhatóak. Az Art Series kábelek használatával több információ tárul fel az éppen lejátszott zenéről és minden korábbinál pontosabban határozható meg az adott hang forrása, a helye a színpadon. A termékeink soros kapcsolatot teremtenek a felvételek és a lemezen lévő zene között. Segítségükkel a zenehallgatás életre szóló élménnyé válik.”

Az Art Series termékcsalád valamennyi eleme máris rendelhető, a megrendeléseket decemberben kezdjük kiszállítani a forgalmazó partnereinkek.

A termékek árával kapcsolatban az adott területen illetékes forgalmazó partnereinkhez forduljanak bizalommal.

Amit a CrystalConnect cégről tudnia érdemes

Már jó egy évtizede a CrystalConnect magas hangzáshűségű audió termékei mind szorosabb kapcsolatot próbálnak teremteni a zenével. Arra törekszünk, hogy a tudományos igénnyel kreált termékeinkkel megmutassuk  az igazi művészi értékeket, hogy a használatukkal valódi örömmé váljék a zenehallgatás, hogy átérezze a zene létrejöttének, előadásának, felvételének minden örömét, ahogyan a felvételeket hallgatja. A célunk az, hogy felismerhetővé tegyük a hangszerek és a rajtuk játszó művészek virtuozitását, az előadás legfinomabb részleteit és mindezeken felül az előadóművészek által tolmácsolni kívánt érzelmeket, amelyek a tisztán műszaki megközelítésben gyakran elvesznek. A Crystal Connect termékeinek használatával úgy hallhatja a zenét, ahogyan azt az előadóművész hallatni szerette volna, gyakorlatilag az adott előadás részesévé válhat, a tiszta, színezetlen hangzást élvezheti, úgy, hogy a szemét becsukva szinte életre kel az előadás. A tiszta, színezetlen hangzást élvezheti, pontos időzítésekkel, a világ zeneszeretői szemei előtt válik a konzervált zene élő előadássá.