Semmit sem ad hozzá, semmit sem vesz el - Jonathan Valin tesztje.

- Megjelent a the absolute sound 2020. decemberi számában -

AZ OLYAN ANALÓG FORRÁSKÉSZÜLÉKKEL ELLENTÉTBEN, amelyek ahány, annyiféle hangzással örvendeztetik meg a tesztelőt és majd a hallgatójukat, a digitális/analóg jelátalakítók (DAC-ok) hangja inkább igen közel áll a másikéhoz, semminthogy egyedi jelleggel eltérne azokétól. Nagyjából mindegyiknek azonos, vagy igen közelálló a hangzáskaraktere, többé-kevésbé ugyanaz az erősségük és a gyengéjük, legfeljebb az arányok mások. Igen előnyös tulajdonságuk, hogy a legtöbbjük, ha akár fizikai adathordozóról, akár digitális adatfolyam formájában kapják a forrásjelet, inkább semlegesek maradnak, sem felfele, sem lefele nem húznak, nem igen borítják fel a hangzásegyensúlyt. Általában közel azonos a felbontásuk is, nagyon jól fókuszált a hangleképezésük (bár néha enyhén lapos, színtelen lehet a hangzásuk), széles színpadképet rajzolnak fel, jól rétegezetten (bár némelyikük esetében igen kevés a levegő, a tér az egyes rétegek között), gyorsak, jók a tranzienseik és kimagaslóan jó szokott lenni a mélyhang átvitelük, a zene finom részleteit is fel tudják tárni, a legtöbbjük ütős mélyeket produkál, a dinamikájukat sem illetheti negatív jelző. Mindazon zenebarát olvasóinknak, akik igazán a mélyhangok, az alsó oktávok szerelmesei, valójában nem is nagyon kellene keresgélniük alternatív analóg készülékeket, hiszen a mélyhang leképezésben a legtöbb DAC szinte verhetetlen. A digitális/analóg jelátalakítók gyenge pontja sokkal inkább a felső középtartomány és a legfelső regiszterek hiteles megszólaltatása szokott lenni – pont azé a tartományé, ahol a gyorsaság, a felbontás, a fókusz és a finomdinamika dönti el megszólalás természetességét, életszerűségét és ahol bizony igen sok készülék kőfalba ütközik (mint ahogy igen gyakran megesett az a korai CD-játszók esetében) – nos ez a DAC-ok igazi sebezhetősége, általában itt szoktak elvérezni a szigorú megmérettetés során.

Nem elég mérnöki a meglátásom ahhoz, hogy elmagyarázzam, miért hajlamos sok DAC a levegőtlen, kissé laposabb, színtelenebb, fakóbb megszólalásra, vagy épp ellenkezőleg miért fényesebb a hangjuk a kelleténél, némelyik miért hangsúlyozza az éleket és miért szerényebbek a képességeik a felső középtartományban és az igazán magas frekvenciájú jelösszetevők megszólaltatásában (ha a hangzásukat az analóg eszközök hangzásához, vagy az élő zenéhez hasonlítjuk). Ahhoz viszont elég audiofil vagyok, hogy tudjam, hogy éppen a magas frekvenciás tartomány az, ahol a digitális/analóg szűrők okozta korlátok erős vágásokara kényszerítik a tervezőket. Ennek ára a természetes, életszerű hangzás lehetőségének az elvesztése és a magas frekvenciás hangok hitelességének csökkenése erősen és jól hallhatóan befolyásolja a felső középtartomány életszerű leképezésének lehetőségeit is. A Solution 760, amelyet épp most teszteltem, üdítő kivétel ezen a téren.

SOULUTION HIGH-TECH DIGITAL – CSÚCSTECHNIKÁS DIGITÁLIS KÉSZÜLÉK

Amint a legtöbben már bizonyára tudják, a Soulution az a svájci csúcskategóriás termékeket előállító vállalat, amely a 711-es félvezetős erősítőjével robbant be erre a piacra, amely mind a mérések (mind a meghallgatási próbák) során jobbnak bizonyult, mint minden más tranzisztoros készülék, amelyet korábban bárki is a piacra hozott. A Soulution tulajdonosa, Cyrill Hammer szerint (amint a következő oldalon majd elmeséli) a siker kulcsa a félvezetős alkatrészek torzításának és az azzal együttjáró hangzáskép elszíneződésnek (a szemcsésségnek, a sarkosságnak, a nyersességnek, a színtelenségnek, az apró zenei mozzanatok és a zene textúrájának a kiüresedése) eddig elérhetetlenül alacsony szintre való csökkentése volt. Ennek eléréséhez Hammer és társai a torzításcsökkentési stratégiák sarokpontjának számító negatív visszacsatolást vették igen szigorúan az ellenőrzésük alá.

A nagymértékű visszacsatolással, ahogy azt a japánok előszeretettel alkalmazták a 60-as és a 70-es években az a baj, hogy míg ténylegesen csökkenti a harmonikus torzítást, azzal párhuzamosan drasztikus mértékben megnöveli az intermodulációs torzítást (és más egyéb, az időtartománnyal összefüggésben álló torzulásokat). A 60-as és 70-es évek egyébként nagyszerű félvezetős erősítőikben pont azt nem szerettük, hogy túl fényes, harsány, durva smirgliszerűen érdes volt a hangzásuk. Mindez a visszacsatolás számlájára írható. Azóta tudjuk, hogy a félvezetős eszközök esetében alkalmazott túlzott mértékű negatív visszacsatolás nem jó dolog – azt csak módjával és szűk korlátok között szabad alkalmazni. A rövid jelutak és a minél kevesebb alkatrész viszont bizonyítottan jót tesz a hangzásnak.

A Soulution a 711-es sztereó erősítőjével és egyéb azt követő termékeivel pont ezen az úton indult el. Hammer és nagy tehetségű csapata rájött, hogy nem is annyira a negatív visszacsatolás, inkább a visszacsatoló hurok jelátviteli sebessége az igazi probléma. Az időzítésekhez kötődő torzulások és az abból adódó grízesség, nyersesség mértékének csökkentésére a keletkezésük helyén és pillanatában kell a hibákat orvosolni. Ez azt jelenti, hogy hihetetlenül gyorsan reagáló és elképesztően pontosan működő tápegységekre van szükség.

A teljesen analóg testvérmodelljéhez, a Soulution 755 hangszedő illesztő egységhez hasonlóan a 760 is messze több mint csak egy DAC

A rendkívül rövid jelutak és a minél kevesebb alkatrész helyett (a 711-ben több mint 3 ezer alkatrészt találunk) a Soulution csúcstechnológiát alkalmazva pont ezt tette, radikálisan csökkentette a jeltovábbítás késleltetési idejét (a jel visszacsatolás révén történő javításának időigényét), ezt 5–10 nanoszekundumra (a másodperc miliárdodrészére) rövidítve. Csak hogy tudjuk, a nagy félvezetős erősítők és előerősítők esetében a késlekedési idő általában 1-5 mikroszekundum (milliomod másodperc). A sebesség ezerszeresére növelésével a gyártó anélkül növelhette a helyi visszacsatolás mértékét (és ezzel drámai mértékben csökkenthette a teljes harmonikus torzítást), hogy ezzel az időzítések pontatlansága miatt torzult volna a készülék hangzása.

Bár a Soulution egy csapásra hírnevet szerzett magának a robusztus, szokatlanul háromdimenziós térleképezésű és életszerű hangzást produkáló AB osztályú erősítőivel és az A osztályú előerősítőivel (a két fenomenális hangszedő illesztő egységet, a 750-es és a 755-es modellt is beleértve), valamint az igen összetett, felettébb innovatív, az űrkorszakot idéző áramköri felépítéseivel, nagyon nem az a cég, ami elsőként jutna az eszünkbe, ha digitális forráskészülékekre gondolunk. A csúcskategóriás DAC készülékek, vagyis a digitális/analóg jelátalakítók általában az egyesekre és a nullákra szakosodott szakvállalatoktól, mint amilyen az MSB vagy a dCS, illetve az EMM Labs vagy a Berkeley Audio érkeznek. Éppen ezért robbant be igazi kellemes meglepetésként a 760 a köztudatba. Nagyon nem úgy szól, mint a többi, megszokott DAC, amelyeket volt szerencsém vagy a saját rendszeremben megvallatnom, vagy a szakkiállításokon hallottam őket szólni, vagy a barátaim, munkatársaim otthonában - azoknál sokkal jobban, egészen más karakterrel szólal meg.

A készüléket nézve aligha gondolna erre a felületes szemlélődő. A 760 pontosan úgy néz ki, mint a Soulution többi készüléke. Bauhaus-stílusban megépített szögletes doboz, ami már-már a Soulution védjegyévé vált, matt ezüst fémház, kis ablakban egy LCD kijelzővel az előlap bal oldalán. A többi Soulution készülékhez hasonlóan ugyanúgy három gomb található rajta, egy hálózati kapcsoló, egy némítógomb és programmód váltó gomb (ezzel állíthatja a csatornegyensúlyt, választhat bemenetet, szabályozhatja az előlapi kijelző fényerejét, stb.). A menüopciókat a három funkciógomb mellett található két nagyobb gomb közül az elsővel, a „Select” feliratúval válthatja. A Prog gombot megnyomva megjelenik a menü a kijelzőn, a Select gomb forgatásával jelenítheti meg sorban a választható menütételeket (ezek a kijelzőn jelennek meg egymás után), a gombot megnyomva választhatja ki a módosítani kívánt menütételt, majd a gombot ismét elforgatva jelennek meg a választható értékek a kijelzőn. Ezek közül is a gombot megnyomva választhatja ki a kívánt értéket. A Prog gombot ismét megnyomva lép vissza a készülék a normál üzemmódba. (Ugyanezt a műveletet a tartozék távvezérlővel is elvégezheti.)

A Select gombtól jobbra találjuk a hangerő szabályozó (Volume) gombot, amely a készülék analóg kimenő fokozatának kimenő szintjét szabályozza egy ultraprecíz, ultratranszparens, a Leedh jelfeldolgozó technológiára alapozott szerkezeti elemmel. (A 760-as volt az első készülék, amely a gyakorlatban is alkalmazta Gilles Milot sokat dicsért Leedh hangerő szabályozási megoldását- erről többet Cyrill beszél a keretes írásunkban.)

A teljesen analóg kiegészítő készülékéhez, a Soulution 755-es hangszedő illesztő erősítőhöz hasonlóan a 760-as is messze több, mint egy DAC - a 760 esetében valójában egy csúcskategóriás, A osztályban működő kifinomult előerősítővel egybeépített eszközről van szó (amelynek a belső sávszélessége 40 MHz, a jel/zaj aránya jobb, mint 140 dB, a csatorna elválasztása pedig meghaladja a 130 dB-es értéket.) Az előerősítő egység révén a készülék csúcskategóriás jellel tudja táplálni a tetszés szerint megválasztott erősítőt, el van látva a legkifinomultabb kezelőszervekkel és vezérlő eszközökkel (sőt valójában a kivételes képességű, szinte nulla torzítású és veszteségmentes Leedh Processing elven működik a hangerő szabályozója, a teljesítménytranzisztorokat pedig egy kifinomult számtógéphálózat linearizálja), hangzásminősége pedig megegyezik a Soulution csúcskategóriás, 50 ezer dollárba kerülő Seven Series 750-es vonalszintű előerősítőjének egyedülállóan jó hangzásával – vagyis megtakaríthatja ennek a méregdrága előerősítőnek a megvásárlását és a két készüléket összekötő, meglehetősen borsos árú összekötő kábelekre sem lesz szüksége. A 72 ezer dolláros árával a 760 nem igazán filléres cikk (sőt, igencsak messze áll attól), de ha csak digitális forrásjeleket hallgat, akkor tartsa szem előtt azt, hogy nem csak egy világszínvonalú DAC, de egyben egy osztályon felüli Soulution előerősítő birtokába is jut vele, amelybe egy 500.000 µF kapacitású tápegységet is beépített a gyártó.

A (szimmetrikus és aszimmetrikus) bemenetek a 760-as hátlapján találhatóak. Nem sorolom fel a Soulution DAC által kezelni tudott összes formátumot, bitmélységet és mintavételi frekvenciát (ezeket mind megtalálja a készülék műszaki adatinál a teszt végén). Legyen annyi elég, hogy a készülék szinte minden ismert formátummal megbirkózik, a PCM-től a 24/384 natív és az akár 5,64 MHz-es DSD formátumig (DoP).

A Leedh Processing hangerő szabályozó mellett a 760 számos egyéb új technológiai megoldással is büszkélkedhet, ilyen például a világ egyik legjobbjának tatott analóg kimeneti egysége, amely meghatározó mértékben közrejátszik az elképesztően jó hangzásában. Az elején kezdve, a 760-as DAC valamennyi PCM fájlt 24/352,8 vagy 24/384 formátumra skáláz fel a Sharc DSP áramkörrel. Amint Cyrill elárulta a vele folytatott beszélgetésben, a Soulution úgy hiszi, hogy “az interpoláció pontossága fontosabb, mint a magas órajel”, amihez a 760-as a nagy szakmai tekintélynek örvendő svájci Anagram Technologies SA cég algoritmusát használja. (Az analóg készülékekért rajongó barátom és a TAS munkatársam, Andre Jennings, aki a NASA számára fejlesztett digitális eszközöket, egyetért azzal, hogy a ”többletbitek” precíz interpolációja a legtökéletesebb digitális hangzáshoz vezető út titka – és a 352,8/384 kHz-re való felskálázás teszi azt tökéletessé.

A 760 egyedüllálló módon hasznosítja (a most a CH Precision főnökeként dolgozó Florian Cassy-t is korábban a csapatában tudó) Engineered SA segítségével kifejlesztett Soulution nullaFázis technológiáját. A ZeroPhase (nullaFázis) a hírek szerint megszünteti az összes DAC készülékben a nagyfrekvenciás zaj blokkolására és és az egyéb jeltorzulások elhárítására használt „analóg alulvágó szűrű által előidézett időzítési hibákat”. (Itt ismét a külön keretes írásunkra hívjuk fel a figyelmét.) A Soulution állítja, hogy az egyébként a 20 Hz és 100 kHz tartományban működő 760-as készüléknél a zeroPhase 80°-ról 1°-nál is kisebbre mérsékli a fáziseltolódást (ahol egy harmadrandű Bessel szűrőt használ a gyártó a 20 kHz-es vágási pontnál), amelynek közvetlen hozadéka a készülék hangzásában az, hogy “életszerűbbé válik a zene, háromdimenzióssá válik a hangzás, levegővel telik meg a hangszerek és az énekesek körüli tér”.

Az, hogy ez közvetlenül a zeroPhase eredménye-e vagy a zeroPhase és a 760-asban használt számos egyedi technológiai megoldás együttes hozadéka-e (vagy esetleg a szuperjó analóg kimeneti fokozata okozza-e), nem tudom megítélni, de azt kell hogy mondjam –amint arról mindjárt bővebben is olvashat- hogy a 760 elbűvölő hangzása minden árat megér. Azt is tartsák szem előtt, hogy ezt az értékítéletet hónapokkal azelőtt hoztam meg, mielőtt olvashattam volna azt, amit Cyrill erről a termékről írt.

A készülék azt a csalóka fényességet is megszünteti, amit oly gyakran vélünk hallani az analóg hanglemezek lejátszása során.

Amint azt az eddig tesztelt valamennyi csúcskategóriás DAC esetében hallottam, a kiváló hangzáshoz különlegesen  pontos órajelre is szükség van. A Soulution szerint “[az órában] a lehető legalacsonyabb fáziszaj sokkal fontosabb, mint maga a tartós frekvencia stabilitás”. Itt is Svájc néhány (a csúcskategóriás oszcillátorok fejlesztésében kimagasló eredményt produkáló) kiváló koponyájának a segítségével a Soulution kifejlesztette a különösen alacsony zajt produkáló TCXO (Temperature Compensated Crystal Oscillator, hőmérséklet kompenzált kristályoccillátor) technológiát.  Ez az órajeladó „nem az első, hanem a harmadik felhamonikusok” tartományában fut, mint-egy 100 MHz-es frekvencián működik. „Ez rendkívül gyors erősítő fokozatot igényel az oszcillátor körben, de ugyanakkor kiváló eredményt produkál a fázis zaj kioltásában.” A Soulution azt állítja, hogy még a legkifinomultabb OCXO-k (kályhavezérlésű kristályoszcillátorok), vagy a rudibium-alapú óraáramkörök sem olyan precízek, mint a TXCO, ezért is nincs a 760-os készüléken harmadik fél által szállított órajel bemenet (van viszont rajta órajel kimenet, amely révén a készülék az itt megjelenő órajellel harmadik fél által gyártott eszközök pontos vezérlésére alkalmas.

Legalább ilyen fontos a készülékbe épített DAC (digitális/analóg jelátalakító), meg az I/V átalakító fokozat is. A Soulution csak a D/A jelátalakítási funkció elvégzéséhez használ Burr-Brown eszközöket. (Nem használja ezen B-B lapkák felskálázási és szűrőfokozatait.) A DAC-lapkáról érkező áramimpulzusokat feszültségjellé alakítja, majd ezután szűri a jelet. “A belső 80 MHz-es sávszélességével ez az áram/feszültség átalakítás a lehető legjobb jel/zaj arányt és az elérhető legnagyobb dinamikát garantálja az analóg tartományban.”

A Soulution 760 másik fontos szerkezeti eleme a Critical Mass System Center Stage (Kritikus tömeg rendszerközéppont), ami valójában egy többrétegű csillapítással ellátott alátámasztást jelent. Mivel ezek a lábak nem leszerelhetőek, nem vihetőek át másik készülékre, valójában nem tudom megítélni, hogy mennyiben javítják azok a készülék hangzását. Ugyanakkor a Critical Mass állványokkal, talpakkal és készüléklábakkal más eszközöknél és rendszerekben szerzett tapasztalatom alapján úgy vélem, hogy a CMS lábak jelentős pozitív hatást gyakorolnak, lágyabbá és kifejezőbbé teszik a készülékek hangzását elsősorban a felső regiszterekben és valahogyan szerves egésszé kovácsolják a hangzást.

HOGYAN SZÓL A DIGITÁLIS SOLUTUION?

Azzal indítottam ezt a tesztet, hogy a Soulution 760 nagyon más, mint bármely más DAC, amelyet valaha is volt alkalmam tesztelni – és hogy nagyon is pozitív értelemben tér el azoktól a hangzása. Bár erősen hajlok arra, hogy gyakran használjam az „analógosabban” jelzőt arra, hogy ezt a különbséget definiáljam, nem változtat azon a tényen, hogy ez a DAC tényleg sokkal inkább analóg jelleggel szólal meg, mint ahogy az a már csaknem elcsépelt szóval, jelzővel jellemezhető. Talán a legjobban azzal írhatnám le a Soulution 760 (hátborzongatóan jó) hangját —érzékletesen— hogy képzeljük el Greg Beron csúcskategóriás Ultima4 OPS-DC 38 cm/mp sebességű szalagos magnójának a hangját a szalagzaj és a magas hangok árnyalatnyi fedettsége, fénytelensége nélkül. Nemcsak mentes ez a készülék a felső középtartomány és a legfelső regiszterek digitális készülékeknél megszokott elszíneződésétől, a Solutuion 760 teljesen megszüntette az analóg hanglemezek hallgatásánál gyakran tapasztalható leheletfinom árnyaltságát, amit főleg a lendületesebb MC hangszedők esetében tapasztalhatunk. Azt is nyugodtan állíthatom, hogy természetesen a legkiválóbb felvételeket alapul véve sohasem hallottam egyetlen DAC-ot sem (és csak néhány igazán kifinomult lemezjátszót és hangszedőt) olyan semlegesen és természetesen szólni a felső regiszterekben és a közép-tartományban, ahogyan azt a Soulution 760 teszi.

A leglátványosabban akkor győződhet meg erről, ha olyan digitális felvételt hallgat meg rajta, amely bővelkedik a cintányér által dominált ritmusképletekben. A legjobb, ha olyan felvételeket választ, ahol egy rúdra két cintányért helyeztek fel egymással háttal, köztük a rúddal, ahol a két cintányért külön-külön is („nyitottan”), vagy egyszerre („zártan”) lehet használni, amikor a két cintányér mintegy szendvicset alkot. Ilyenkor a két cintányér közötti távolságot egy lábpedállal tudjuk szabályozni. Az egyszerre zengetett két cintányér lágy, levegős “csik-a-csik-a-csik” hangot ad; de akár nyitottan (akár zártan) igen hangos visszhangban gazdag zengést is elő tudnak idézni, attól függően, hogy milyen erővel üti meg őket a zenész és milyen gyorsan csillapítja az utózengésüket. Gyakorlatilag bármely más tesztelt DAC esetében ez a cintányéregyüttes ércesen, kissé irritálóan szólalt meg, egyáltalán nem úgy, ahogyan azt az ütőhangszeres sforzando (vagyis hirtelenszerűen, teljes erővel) üti meg, inkább egy hirtelen erős csörrenést hallottam helyette, semekkora, vagy pici utóhangzással, lecsengéssel. Nem éreztem a levegőt, a teret a cintányér körül és hiányzott a lecsengés, amit élőben előadott műsornál olyan élvezetes hallani. Ami még ennél is fontosabb, hiányoltam a tesztelt készülékek esetében a megszólalás intenzitását, az erős hangzás időtartamának pontosságát, a hangszer igazi fémes hangját és azt az átütő, sokkoló hanghatást, amiért a zenész éppen ezt a hangkeltő módszert és elrendezést választotta. A Soulution 760 az első DAC amelyet hallgatva azt hallottam, amit hallani szerettem volna és amit hallanom is kellett, ha hiteles megszólaltatásról beszélünk.

Szó szerint lepadlóztam például azt a finomságot hallva, ahogyan Levon Helm—akit Al Kooper annak idején “óriás vasmetronómnak” nevezett—játszott a cintányérokkal a The Band Rock of Ages lemezének néhány részletén (többet is olvashat lejjebb erről a felvételről). Ez volt az első —és talán az egyetlen—alkalom, amikor egy digitális lejátszó eszközön, digitális forrást  hallgatva  megtapasztalhattam,  hogy  mennyire finoman és mennyire vadul tud bánni a cintányérokkal (és Helm esetében a pergődobjai fa keretével.)

A leütés/billentés ereje vagy finomsága és pontos időzítése alapján szoktuk megítélni az előadó művészi képességeit. A tanulásra az egyik legjobb eszköz Van Cliburn előadásában Prokofjev Harmadik zongoraversenye -egy olyan zenemű, ami nem tartozott a kedvenceim közé mindaddig, amíg meg nem hallgattam a Borresen 05 hangsugárzó és a Soulution 760 DAC alkotta pároson (bővebben a 309-es számban), és fel nem ismertem (valójában szinte látni lehetett), hogy milyen művészi érzékkel bánt Cliburn a hangszerével a második tétel híres-nevezetes negyedik variációjában, valamint a kódában, a harmadik tétel hasonlóan hírhedt és igen nagy próbatételt jelentő arpeggioiban.

Egyszerűen mennyei élvezet zenét hallgatni a 760-ossal, sohasem kábít el, sohasem terhel a digitális eszközöknél kényszerűségből már megszokott cifraságokkal.

A 760-osnak sikerült először a helyére rakni ezeket a dolgokat –a hangszert, az előadót, az előadó művészi kifejező erejét- még úgy is, hogy ezek a zene savát-borsát adó apróságok a legtöbbször olyan frenkvenciatartományban történnek, ahol a legtöbb egyéb digitális forráskészülék egyszerűen elveszti, vagy elfedi ezeket a részleteket.

Már az is elég lett volna, ha a Soulution csak a felső középtartományt és a magas hangokat tudta volna élet- és hangzáshűen reprodukálni – sőt akár áttörést is jelenthetett volna. De a készülék ennél sokkal többet nyújt! A legtöbb digitális készülék a felső középtartományt és a magas frekvenciás tartományt hajlamos sarkossá, túlhangsúlyozottá tenni, egyes esetekben meg éppen ellaposítani vagy túlságosan kiemelni, de emellett még az a rossz szokásuk is megvan, hogy mindent „diszkréten” csinálnak, mintha mindegyik hangszer vagy előadó önmagában, a többi hangszertől vagy előadótól függetlenül muzsikálna, nem egy szerves egészet, hanem egyenként sok-sok hangmozaikot hallunk egyszerre. Igaz persze, hogy a DAC-ok igen, talán túlzottan is részletgazdag képet adnak, de talán éppen ebben gyökerezik a probléma lényege. Olyan élesen és diszkréten képezik le az egyes hangszereket, hogy azok a másikától elszigelten szólalnak meg, mintha mindegyiket egy-egy külön kalitkában közelmikrofonozással vették volna fel, egyszerűen eltűnik a színpad, a közös zenélés összhangja, nem érezzük, hogy egy zenekar játszik, az egyes hangszerek együttes zenélését halljuk helyette a legtöbb digitális forráskészüléken úgy, mintha mindegyik zenész a maga is kuckójában, légüres térben játszana. Ez pontosan az ellentettje annak, amit HP „folytonosságnak” szokott nevezni –vagyis annak az érzésnek, amikor úgy halljuk, hogy a sok hangszer és előadó egyként muzsikál egy egységes térben.

A 760 nem “diszkréten” szól. Az analóg készülékekhez hasonlóan folyamatos a hangzása. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem fogja meghallani a szólóhangszerek kiemelését a saját hangzásterükben, vagy nem veszi észre a nagyzenekari részletek sokmikrofonos felvételeit, inkább azt jelenti, hogy amikor sok zenész tényleg együtt játszik, mint például Leonard Bernstein vezényletével a London Symphony Orchestra teszi Lennie saját Candide művének nyitányát előadva (Barber csodálatos Overture to The School for Scandal művével, az előző század amerikai zeneszerző által alkotott talán legszebb előjátékával együtt), tökéletesen érzékelni fogja azt az “együttlétet”—azt az élményt, amit egy nagyzenekar játéka jelenthet egy egységes nagy térben—anélkül, hogy ne hallaná ugyanakkor azt, hogy hogyan járulnak hozzá az egyes hangszerek a tökéletes összhang, a szerves egység megteremtéséhez.

Talán a legfontosabb dolog, amit a Soulution 760 a zenehallgatás élvezetéhez ad, egy szóban tömören (de lényegre törően) kifejezve az a zenehallgatás öröme.

Amit ugyancsak hallani fog, amit viszont a legtöbb digitális forráskészülék esetében meg biztosan nélkülöznie kell, az a harmadik dimenzió. Az igazat megvallva ez a háromdimenziós téralkotás a Soulution varázslatos saját hangzásvilágának meghatározó része. Ez a legkorszerűbb technológia által dominált cég az első pillanattól kezdve képes volt arra, hogy minden más félvezetős eszköznél levegősebben, testesebben, hangszínekben gazdagabban szólaljon meg. Ennek a légiességnek, ugyanakkor testes megszólalásnak, a hangszínek gazdagságának az ára a talán kissé kevésbé részletező megszólalás, ami egyesek számára (közülük néhányat én is ismerek) egyben a finom részletek hiányát is jelentheti. Ez azonban csak érzéki csalódás, amit az okoz, hogy ezek a hiányolt finom részletek be vannak ágyazva, „beépültek” a háromdimenziós térleképezésbe, nem a megszokott módon a kétdimenziós tér felszínén úsznak, első hallásra megszépítve a készülék hangzását. A valós életben, élőzenét hallgatva tökéletesen érzékeljük, tisztán halljuk a hangszerek/az előadóművészek hangjának minden apró részletét (és ugyanúgy a 760-ast hallgatva is), de úgy halljuk, mintha láthatatlanul össze lennének kötve az azt megszólaltató hangszerrel, az azon játszó kézzel, a kezet irányító tudattal, szellemmel, a zene lelkével és inspriációjával. Éppen ez a szerves kötődés, ez az organikus összhang az, ami hiányzik a digitális eszközökből és ez, ami nagyon is megvan, jól érzékelhető a Soulution 760 hangjában.

Talán a legfontosabb dolog, amit a Soulution 760 a zenehallgatás élvezetéhez ad, egy szóban tömören (de lényegre törően) kifejezve az a zenehallgatás öröme. Egyszerűen mennyei érzés zenét hallgatni a 760-ason, amely készülék hosszú időn át sem fárasztja el, megkíméli a digitális készülékeknél kényszerűségből már megszokott torzulásoktól és torzításoktól. A zavaró, zeneietlen zajoktól való mentesség, a tiszta zenei információ érezhető többlete, a természetes térhangzás, a levegős, nyílt megszólalás és az egyes zenei történések folyamatossága, egymásba láncolása az, amit egyetlen más DAC esetében sem volt szerencsém eddig hallani. Mindig, amikor a semlegesség (a hangszín, az ütem, a leütések intenzitása és időtartama mesterségesen keltett kiemelésének vagy torzításának hiánya) a teljesség (a zenei, hangszeres előadás tökéletes, hiánytalan reprodukálása, a zenei esemény és a létrejötte körülményeinek teljes és hiánytalan reprodukálása) érzésével párosul, akkor a zene csaknem olyan módon szólal meg, ahogyan azt a valóságban halljuk, vagy hallottuk. Még ennél is fontosabb, hogy sokkal jobban megérint, mint az élő zene – örömmel és csodálattal tölt el, hogy ilyen művészi tökéletességgel sikerült egy adott feladatot megoldani.

A 760 valamennyi erényének megtapasztalásához érdemes meghallgatni a Rock of Ages, a The Band sajnálatos módon erősen alulértékelt, a banda 1970. december 28-a és szilvesztere közötti 4 napja alatt New Yorkban, a The Academy of Music hangverseny-termében élőben rögzített duplalemezének 2014-ben (Bob Clearmountain által) készített újrakevert változatát. (A lemezt először a Capitol hozta forgalomba 1972-ben.)

Aligha tudnám jobban leírni azt, hogy mit tett a The Band, mint ahogyan azt Andrew Romano megtette már 2017-ben, online a The Daily Beast oldalán (https://www.thedailybeast.com/the-bands-rock-of-ages-is-the-greatest-live-album-ever ). ahol úgy nyilatkozott (igen meggyőzően), hogy a Rock of Ages a valaha rögzített legjobb élő koncertfelvétel: “Mindig volt valami eredeti a The Band megszólalásában. Ilyen volt például a vokál. Csak a kezdők kedvéért: alig akadt más zenekar, amelyben három szólóénekes volt a csapatban. Na igen, a Beatlesnek is volt három, meg a Beach Boys bandában is hárman énekeltek, mi több, káprázatosan szép összhangban. Sőt, a Beatlest és a Beach Boys-t részben az tette olyan naggyá, hogy a hármuk hangja tökéletesen egybeolvadt, perfekt harmóniában volt egymással és a zenével. Tényleg együtt, egy hangon énekeltek.

“A The Band kicsit más volt. Levon Helm hangja egy igazi Delta torokhang jellegű dörmögés. Richard Manuel feketekávé sóhaj. Rick Danko énekhangja meg egy kristálytiszta, magas színezetű zokogás. Nagyon nem a megszokott módon szólt az énekük. Amikor énekeltek, összevissza csapongtak, egymás alá és fölé intonáltak. Látszólag nem is törekedtek arra, hogy szépen összeillesszék egymással a hangmozaikokat. Mégis, az egész együtt megnyugtatóan jól hangzott, több mint élvezetes előadást produkáltak. Közel olyan hatást értek el az előadásmódjukkal, mint a Lennon-McCartney-Harrison, vagy a Wilson-Love klán. A harmóniára is igaz ugyanis általában, hogy az egész több mint az összetevők összege. De igaz az is, hogy a The Band előadásában mindig kihalljuk az egyes összetevőket is az egyébként harmonikus egészből, aligha vitatható el az egyes komponensek ereje és szépsége. Lélegzetállítóan szép, ha két vagy több ember hangja tökéletesen összesímul, szerves egységet alkot, de az is igaz, hogy több mint élvezetes a The Band produkcióját hallgatni – minden másodperce egy-egy új meglepetést, frazírozást, hangárnyalatot hoz, valahányszor újrahallgatva mindig valami újat fedezünk fel benne és már ez is az ismételt meghallgatásra ösztönöz. Nem is nagyon ismerek más együttest, amelynél ezt a hatást éreztem volna.”

Hogy egészen pontosan megértsük, hogyan frazíroz Romano olyan gördülékenyen (és helyesen) —hogy megérezzük az egyedi hangzás és az együtt zenélés együtt történését a The Band előadói sítlusában-, csak hallgassuk meg, hogy hogyan mondja ki Danko, Manuel és Helm tökéletes harmóniában a “road” szót (a The Band Rock of Ages albumán található “This Wheel’s On Fire” felvételen [Danko és Dylan közös szerzeménye] az együttes feledhetetlen tolmácsolásában a “rolling down the road” sorban). Tökéletes a harmónia, mégis az egész a három nagyon is különböző hang egyedi jellegeinek is pontos lenyomata, egyértelműen tetten érhető, kihallható mindegyikük hangjának jellegzetessége, mégis egy szerves egységet képez a hangzás, de erre a csodára csak a 760-as volt képes eddig.

Ahhoz, hogy hangszeresen is átérezhesse ezt a csodát, hallgasson bele a “Stage Fright” virtuóz bevezetésébe —ami Manuel erős zongora arpeggioival és a húrok közé csapásával indul, majd Danko érintés nélküli basszusgitárjának berregése követi, végül pedig Helm pergődobjának és lábdobjának precíz megütése, tompa puffanása teszi teljessé (az utóbbit a játszó cintányér finom megütése teszi hangsúlyossá). Itt lép be Hudson karneváli tobzódása a Lowrey orgonán (ami hamarosan madárénekre vált, dorombszerű clavinet alápontozással, amikor Danko a “sings just like a bird”, madárszerűen dalol) részhez ér és Robertson Fender gitárjának mély tónusú megszólalása ellenpontozza. Varázslatos, azonnal magával ragadó az egyes hangok, textúrák és térhanghatások ilyen szerves egymásra épülése, ami a The Band együttesre olyannyira jellemző hangharmóniában egyesül, tökéletesen passzolva Danko kissé bárdolatlannak tűnő énekhangjához. A 760 az első pillanattól kezdve pontosan jelzi, hogy ki mit csinál a színpadon, hogyan dogoznak össze és mit ad ez a zenei összhanghoz.

De tehetünk egy próbát a “Get Up, Jake” felvétellell is, a The Band albumhoz írt, de végül arra fel nem került vicces kis darabbal, a fülbemászó, Helm és Danko virtuóz dob és basszus tudásával megédesített melódiájával, amit Hudson Lowrey orgonajátéka és Robertson Fender gitárja terel át a blues világába, majd terel vissza az eredeti légkörbe Manuel és Helm a hirtelen harmóniába hozott kis kórussal. A The Band legtöbb zenéjéhez hasonlóan a “Get Up, Jake” is olyan fajta muzsika, amit már az ükapáink is játszhattak volna, de az együttes friss és ünnepi jelleggel frissítette fel – mint ahogy egy karácsonyfát ékesítenek a karácsonyra ráaggatott új, pompás díszek. A 760-as nemcsak úgy szólaltatja meg ezt a muzsikát, mintha ott lenne az előadáson, hanem ezt az új/régi érzést keltő hangulatot árasztja.

Nehéz lett volna jobb zeneszámokat lelnem annak érzékeltetésére, hogy hogyan építi újra az előadást a Soulution 760-as az apró részletekből teljes egésszé úgy, hogy közben a részletek sem vesznek el, hogy mennyire életszerűen három dimenziós a hangzása, hogy mennyire folytonosan árad a zene anélkül, hogy áldozatul esnének a folytonosságnak a halk és finom részletek, hogy mennyire teljes és természetes a hangja, mennyire életszerűek a hangszínek, nincs magaskiemelés és a mélyei sem természetellenesen testesek (amint többször is említettem, ez a DAC semleges), hogy milyen életszerűen képes reprodukálni a teljes dinamikaskálát, precízebben, mint bármely általam eddig tesztelt és meghallgatott DAC és hogy milyen hiteles színpadképet rajzol fel, hogy levegővel teli a sznpad és a zenészek közötti és feletti tér, ami olyan élmény, amit aligha szoktunk hallani a digitális forráskészülékeknél.

Azért is választottam a Rock of Ages lemezt, mert a Soulution 760 segítségével ismét szerelembe estem ezzel az albummal. Olyan magával ragadó hitelességgel mutatta meg a készülék a The Band játékát együttesként és egyénenként, ahogyan korábban csak élőben hallottam tőlük – mindent elárult a stílusukról, a hangszereikről, a felállásukról. Ami ennél is fontosabb, újra átélhettem annak a legendás újévi koncertnek a hangulatát az Academy of Music színpadán az East 14 Streeten. Életre keltette a The Band zenekart, a koncertterem atmoszféráját, a tomboló közönséget, minden hang élt, a szinte láthatóvá vált általa az előadás – és mindez határtalan örömmel (majd nem sokkal később némi keserédes nosztalgiával töltött el, azirtánt ami korábban volt és ma már nincs).

APRÓ HIÁNYOSSÁGOK

Korábban már említettem, hogy a Soulution 760 nem az a DAC, ami lefárasztja a túlzásba vitt részletező képességével. Miután a készülék annyi minden (fontos) dolgot teremt újra és szervez homogén egységbe, amit más DAC-ok képtelenek megtenni (mint amilyen a levegősség, az életteli megszólalás, a harmadik dimenzió), kétségtelenül nem az analitikus felbontás a készülék fő erőssége. Ebben a vonatkozásaban –mint általában a legtöbb Soulution termékre igaz- inkább emlékeztet a csöves készülékek hangzására, mint a félvezetős készülékekére. Hozza a részleteket, de amint arra már többször is utaltam, a részletekre bontás helyett egy szerves egészet rajzol fel, sok apró részletből összerakva, a részleteket a zene szövetébe ágyazza—pontosan úgy, ahogyan az élőzenénél halljuk a zenét és azt is, hogy ki hol és milyen hangszeren és hogyan játszik-ahelyett, hogy a részleteket külön-külön tálcán szolgálná fel egy-egy újabb fogásként.  Amint mondtam, ha egy  röntgenképszerű leképezést  vár a DAC-tól, akkor ne a 760-ast válassza, de ha mégis megteszi, soha többet nem fog másik DAC-ot vásárolni már.

Kevéssé vitatható az, hogy a Soulution 760 még nem kapott hivatalos Roon-tanúsítványt. Bár hibátlanul lejátssza a Roon kódolású felvételeket, mégis sokan (időnként engem is beleértve) úgy gondolják, hogy ez bizony komoly fogyatékossága a készüléknek. Ráadásul nem csak ROON-tanúsítványa nincs, még csak nem is MQA-kompatibilis.

Itt van a teljes csomag, digitális kompromisszumoktól mentesen, ami (legalábbis számomra) ezerszeresen sokszorozza az élményt.

Ennek igen egyszerű oka van: Hammer (a digitális audió világ sok más nagy nevével egyetemben) nem szereti az MQA formátumot. Bevallom, én szeretem az MQA-t, bár azt is el kell ismernem, hogy egyszer sem hiányzott, amikor részben kibontott MQA felvételeket hallgattam a 760-ason. (A Roon nem bontja ki az eredetileg 88,2 vagy 96 kHz felvételeket), Talán azért nem, mert a 760 minden lejátszott felvételt felskáláz, talán az egyedülállóan jó fázislinearitása okán, de az is lehet, hogy az igen pontos órajele, vagy talán a kifinomult hangerő szabályozó megoldása, a kiváló analóg kimenő fokozata teszi, de egy MQA-kompatibilis DAC készülékkel közvetlenül összehasonlítva egyértelműen a Soulution készülékre szavaztam. Azt is biztosan mondhatom, hogy egy pillanatra sem tántorított el az alapos teszttől az, hogy a készülék nem Roon, illetve MQA-komaptibilis. Másnak is azt üzenem, hogy sokat veszít, ha emiatt mond le a készülék megvallatásáról, vagy megvételéről!

Nem vitás, 72 ezer dollár nem kis pénz egy DAC-ért. De az is igaz, hogy korántsem csak egy DAC-ot kap, ha a Soulution 760-as mellett dönt. Amint a bevezetőben utaltam rá, egy világszínvonalú, egyedülállóan kifinomult és tökéletesen veszteségmentes hangerő szabályozóval szabályozott analóg kimenő fokozatot is tartalmaz a készülék. (Igen jól hallható előnyökkel jár a Leedh-féle hangerő szabályzás, érezhetően javul a jelenlétérzet és a hangzás tisztasága - nem orbitálisan nagyobb a különbség, de érezhetően jobban szól vele a készülék.) Az, hogy mindez együtt a 760 javára billenti-e a mérleget, leginkább attól függ, hogy mennyire elkötelezett a digitális technika iránt.

A KÖVETKEZTETÉSE

Amennyiben csak –vagy elsődlegesen- csak nullákat és egyeseket hallgat—, az ártól függetlenül aligha tudnék bármi mást, mint a Soulution 760-at javasolni. Annyi mindennel többet nyújt, főleg azon a téren, amit olyannyira szeretek és amit mindig is hallani szerettem volna a legjobb felvételeket lejátszva. Itt teljes csomagot kap a vevő: levegőt, életteli, eleven hangzást, teret, jól dimenzionáltságot, hihetetlenül széles dinamikai skálát, lázba hozóan hiteles tranzienseket (már amennyiben a felvétel is lázba hozóan hiteles tranzienseket tartalmaz), mesés mélyhangokat és (ugyanakkor) mesébe illően kifinomult magasakat, mindezt úgy, hogy a készülék mentes mindenféle digitális kompromisszumtól, ami -legalábbis számomra- legalább ezerszeresére növeli a hangzásélményt.

Mi mást mondhatnék még? Amikor ez az írás fogant, úgy gondoltam, hogy a Soulution 760 (több lóhossznyi előnnyel) a legzeneibb DAC, amit valaha is volt szerencsém hallani.

A KÉSZÜLÉK MŰSZAKI ADATAI ÉS ÁRA

A Soulution termékeket Magyarországon kizárólagos jelleggel forgalmazza:

Limar Audio Kft. 1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. em. 4/a

Telefon: (+36-1) 359-3136, (+36-1) 329-2980

Fax: (+36-1) 359-3137

E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.">Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Honlap: www.limar.hu